-1 °C Budapest

Eldőlt! Így lehet végtörleszteni

MTI
2011. szeptember 19. 21:06

Az Országgyűlés hétfő este úgy döntött, egyes esetekben lehetővé teszi a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztését - írja az MTI. Rogán Antal javaslatát 277 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 30 tartózkodással fogadta el a parlament. Igennel voksoltak a kormánypárti és a jobbikos képviselők, nemmel a szocialisták, az LMP tartózkodott.

A törvény átmeneti időre lehetővé teszi, hogy az adósok ingatlanfedezetes devizaalapú hitelüket rögzített árfolyamon végtörleszthessék, illetve meghatározott körben adó- és illetékmentességet ír elő a devizahitellel rendelkező adósok megsegítésére kidolgozott programban részt vevők és a szociálisan rászorulók megsegítése érdekében.

A végtörlesztést svájci frank esetében 180 forintos, euró esetében 250 forintos, japán jen esetében 2 forintos árfolyamon teljesíthetik az adósok.

Ezen árfolyamok alkalmazása akkor kötelező a pénzintézeteknek, ha az árfolyam a kölcsön folyósításakor nem volt magasabb, valamint a hitelfolyósító június 30-ig nem mondta fel a kölcsönszerződést. Emellett az adósoknak vállalniuk kell az áthidaló- vagy gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás végtörlesztését is, amennyiben devizakölcsönükhöz kapcsolódik ilyen.

Ha a hiteladós teljesíti a feltételeket, a finanszírozó nem utasíthatja el a végtörlesztési igényt, és 60 napon belül elő kell készítenie a szerződés lezárását. Az ingatlanfedezetes devizahitel és a gyűjtőszámlahitel végtörlesztéséért nem számítható fel költségtérítés és egyéb díj vagy jutalék.

A devizahiteleseknek a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igényüket december 30-ig kell bejelenteniük a banknak.

A gazdasági bizottság módosító indítványának elfogadásával a Ház azt is rögzítette, hogy az adósoknak az igénybejelentéstől számított 60 napon belül kell teljesíteniük a végtörlesztést (A fideszes Koszorús László módosító javaslatában 90 napot adott volna erre, előterjesztését azonban a szavazás előtt visszavonta.)

A devizahitellel rendelkező adósok megsegítésére kidolgozott programokban részt vevőket a jogszabály mentesíti a személyi jövedelemadó, az ajándékozási, illetve visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség alól a pénzintézetek által elengedett követelés, az ingatlan értékesítéséből származó jövedelem, a kedvezményes bérleti díj formájában juttatott bevétel, illetve az ingatlan kedvezménnyel történő visszavásárlása után.

A törvény korlátozza a fogyasztóval kötött devizaalapú hitel- és kölcsönszerződések esetében devizában felszámítható költségeket, díjakat. Így kizárólag azokat a költségeket és díjakat lehet felszámítani devizában, amelyek az adott szerződés teljesítésének és fenntartásának érdekében a devizaforrás megszerzésével közvetlenül kapcsolatban állnak, ideértve a kamatjellegű kezelési költséget.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem számolható fel devizában a szerződéskötéssel, a levelezéssel, a kimutatások és igazolások előállításával, az ügyfelek látogatásával, a hitelmonitoringgal, a felmondással, a fedezet értékbecslésével és cseréjével, a szerződésmódosítással, a hitelfedezeti biztosítási szolgáltatással, továbbá a hitelszerződés ügyintézésével és a kapcsolódó hitelszámla lezárásával kapcsolatos díj és költség.

Díjmentessé válik az állam lakásvásárlásával, valamint a devizában felvett lakáshitelből származó követelés rögzített árfolyamon történő végtörlesztésével összefüggésben kezdeményezett jelzálogjog, végrehajtási jog, továbbá az elidegenítési és terhelési tilalom törlésére irányuló eljárás, akárcsak a vételi jog bejegyzésére irányuló eljárás és a nemzeti eszközkezelő javára történő vagyonkezelői jog bejegyzése.

A törvény a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba és 2012. április 1-jén hatályát veszti.

A végtörlesztési lehetőségről a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának hajdúszoboszlói ülése után beszélt először Lázár János frakcióvezető. Orbán Viktor miniszterelnök a parlament múlt hétfői ülésén az országvédelmi akciótervet ismertetve jelentette be, hogy a kormány megvalósíthatónak tartja az elképzelést. Hozzátette, várható, hogy perek indulnak a döntés miatt Magyarország ellen. "Kedvezőtlen ítéletek esetén megfelelő válaszintézkedésekkel fogunk reagálni" - jelentette ki a kormányfő.

Rogán Antal múlt pénteken nyújtotta be törvényjavaslatát, amelyet az Országgyűlés hétfőn a házszabálytól eltérve tárgyalt meg és fogadott el.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
MEDIA1  |  2026. január 12. 22:56
Bábel Vilmos a Szőlő utcai visszaéléseket feltáró cikkeiért érdemelte ki az 1 millió forint díjazású...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?