Szupercsapat a magyar rendőrségnél az uzsorások ellen

MTI
2011. szeptember 20. 21:42

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy 12 főből álló külön nyomozócsoportot állított fel az uzsora-bűncselekmények felderítésére, emellett az ország hat régiójában megerősítik a rendőri erőket - mondta Garamvölgyi László szóvivő.

A dandártábornok tájékoztatása szerint a több évtizedes nyomozói tapasztalattal rendelkező rendőrökből álló csoport az országos rendőrfőkapitány döntésére, az ORFK bűnügyi főigazgatóságán belül jött létre, és hétfőn már meg is kezdte munkáját. Feladata, hogy a különösen súlyos, sorozatjellegű uzsoraügyeket központi hatáskörbe vonja, a különféle szerveknél vagy megyei hatáskörben folyó ügyeket összehangolja, segítse - tette hozzá.

Az ORFK szóvivője az MTI-nek azt is elmondta, hogy Kiskunhalason szeptember végéig, majd még ez évben Pécsett is felállítják a Készenléti Rendőrséghez tartozó 165 főből álló bevetési osztályt. A Miskolcon, Nyírbátorban, Győrben és Szombathelyen már felállított csoport jelenléte is segíti majd az uzsora-bűncselekmények felderítését és a prevenciót.

Garamvölgyi László elmondta: az ország 15 megyéjében és a fővárosban jelenleg 220 eljárás folyik uzsora-bűncselekmények miatt, közülük 134-et már befejezett a rendőrség, 52 ember ellen alkalmaznak különféle, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéseket.

Az ORFK szóvivője szerint a média híradásainak köszönhetően a sértettek bátrabban mernek feljelentést tenni, így hetente sikerül elfogni egy-egy gyanúsítottat.

A dandártábornok megjegyezte: önmagában az uzsora-bűncselekményt a törvény öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja, de ehhez a bűncselekményhez sokszor más cselekmény, önbíráskodás, zsarolás, testi sértés is társul.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Arra a kérdésre, hogy mit tud tenni a rendőrség annak érdekében, hogy a sértett később ne vonja vissza vallomását, feljelentését, a szóvivő azt mondta: a tanú védelmére eddig is volt lehetőség, amelyet a rendőrségi törvény biztosított, és ha a büntető törvénykönyv módosítása életbe lép, a büntetőjogi védelmük is fokozottabb lesz. A fő hibát abban látja, a sértettek nincsenek tisztában a jogaikkal.

Megjegyezte: korlátlanul enyhíthető lesz annak a büntetése, aki vallomást tesz és együttműködik, mielőtt a hatóság tudomást szerez az uzsora-bűncselekmény elkövetéséről.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 16:46
A Media1 több megbízható iparági forrásból úgy értesült, hogy az RTL nem rendelt új évadot a Hámori...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?