1 °C Budapest

A MÁV és a Posta már számolja, hogyan tehet eleget a bérkompenzációnak

Pénzcentrum
2012. január 9. 09:01

A MÁV és a Magyar Posta már számolja, hogyan tehet eleget az előírt bérkompenzációnak, ahogyan vélhetőleg a több állami vállalat is. A Bosch, az Audi és más magáncégek viszont a saját bérgazdálkodásukat követik, sok építőipari vállalkozás pedig csak a karját tudja széttárni - írja a Világgazdaság.

Vegyes fogadtatásra talált a hazai vállalatok körében az a kormányrendelet, amely előírja, hogy kompenzálniuk kell két másik intézkedés - adójóváírás megszűnése és az egészségbiztosítási járulék emelése - miatti bérkiesést dolgozóiknál. Enélkül a havi 216 806 forint alatt kereső munkavállalók nettó bére csökkenne. Azok a társaságok, amelyek nem hajtják végre az elvárt emelést, nem kaphatnak állami támogatást, és nem indulhatnak közbeszerzéseken sem. Akik viszont lépnének, de nem tudnak, állami segítséget kapnak, csak a szükséges emelés 5 százalékát kell állniuk.

A kormányrendeletnek való megfelelés súlyos teher azoknál a vállalatoknál, amelyek évek óta egyébként sem tudnak bért emelni, ráadásul piacon maradásuk fontos feltétele az alacsony bérköltség. (Egyébként is a zsebükbe kell nyúlniuk egy másik döntés, a minimálbér emelése miatt.) Sok közöttük a közbeszerzésekben is érdekelt kkv, s persze ide tartozik az építőipar nagy része is.

"A súlyos recesszióval sújtott építőiparban már régóta nem tudnak bérfejlesztésben gondolkodni, az is siker, ha egyáltalán meg tudják őrizni szakmai gárdájukat" - válaszolt lapunknak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Tolnay Tibor saját cégénél, a Magyar Építő Zrt-nél két éve nem emelték senkinek a bérét. A szakember szerint több ponton még tisztázni kellene a bérkompenzációval kapcsolatos részletkérdéseket. Mindazonáltal arra számít, hogy a közbeszerzésekben érdekelt társaságok mindenképpen törekedni fognak arra, hogy elkerüljék a béremelést elmulasztókat fenyegető szankciót. A közbeszerzések azért is kiemelkedő fontosságúak a szakmában, mert a magánmegrendelések szinte teljesen eltűntek. Más kérdés persze, hogy ez a lépés elbocsátásokkal is járhat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?