-3 °C Budapest

Az Erste bejelentette az elbocsátásokat

Pénzcentrum
2012. január 26. 19:01

Az Erste 307 dolgozója kapta meg a hét elején a leépítésről tájékoztató levelet. A munkaügyi központokat 24-én értesítette a bank és aznap tájékoztatta az érintetteket is, a felmondólevelek csak ezután érkeznek. Az eredetileg tervezettnél kisebb leépítés az átszervezéseknek és a betöltetlen álláshelyek megszüntetésének köszönhető - közölte a pénzintézet.

Az Erste december 9-én tette közzé: a gazdasági válság következményeként előálló korlátozott bevételi kilátások, a hitelezés visszaesése, a kiemelkedően magas mértékű bankadó és a végtörlesztés intézményének bevezetése okozta jelentős veszteség miatt a idén az év első hónapjaiban 400-450 embertől, dolgozóinak mintegy 15 százalékától kénytelen megválni, illetve 43 fiókot bezár. Az év végén azt is nyilvánosságra hozták, melyik fiókokat zárják be.

A csoportos leépítés decemberi bejelentésére a Nemzetgazdasági Minisztérium is reagált. A tárca közleményben kifogásolta, hogy a bank nem várta meg a kormány és a bankszövetség között folyó tárgyalások végét, illetve kifogásolták, hogy "az Erste Bank összprofitja mintegy 60 milliárd forintot tett ki az elmúlt tíz évben, a 2000-es évek első évtizedében pedig minden évben nyereséges volt."

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 14. 12:26
A Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) alkalmából több moziban is bemutatják Földes A...
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?