Uzsora-bűncselekmény és zsarolás gyanújával őrizetbe vett a rendőrség a napokban egy 38 éves pécsi férfit, aki az általa kölcsönadott pénz több mint ötszörösét követelte vissza ismerősétől.
A pécsi rendőrkapitányság szerdán a rendőrség honlapján közölte: az ügyben egy szintén pécsi férfi feljelentése alapján indult eljárás. A 41 éves feljelentő azt állította, hogy tavaly 150 ezer forintot kért kölcsön ismerősétől, és megegyezett vele, hogy az év végéig az összeg dupláját fizeti vissza neki.
A határidőre azonban nem teljesített, és a kölcsönadó már 800 ezer forintot követelt tőle. Mivel az adós továbbra sem tudott fizetni, ismerőse megfenyegette, hogy "keze-lába össze lesz törve".
A nyomozók a feljelentés után azonosították és elfogták a fenyegetőt, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.







