Egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, és két évre kitiltotta a falujából a Kaposvári Városi Bíróság szerdán a csökölyi uzsorást. Az ítélet nem jogerős. A 44 éves vádlott kölcsönöket adott a hozzáforduló helybelieknek, majd a következő hónapban annak kétszeresét kérte vissza.
2009 és 2011 között az uzsorás kétezer és húszezer forint közti összegeket adott kölcsön. Azzal, hogy 100 százalékos kamattal követelte vissza a pénzét, több családot is nélkülözésbe taszított a bírósági ítélet szerint.
A korábban tíz hónapig előzetesben lévő vádlott a bíróságon tagadta, hogy pénzt adott volna kölcsön, mint ahogyan azt is, hogy a helybelieknek hitelre eladott élelmiszerekre és italokra - krumplit, hagymát, tyúkot, bort árult hitelbe - kétszeres felárat számított volna fel. Azt mondta: az irigyei jelentették fel, mert bár ő is szociális segélyből élt, de nem szórta el a pénzt, mint mások.
A vádhatóság szerint ennek ellentmondanak a sértetti vallomások, és az is, hogy a rendőrök a vádlottnál tartott házkutatáskor találtak egy noteszt, benne egy listát az adósokról, a kölcsönökről és az eladott árukról. Az abban szereplő összegek a sértetteket igazolják, mindegyikük szociális segélyből él. A káruk összességében több mint 800 ezer forint.
Korábban a meghallgatott tanúk egyike a bírónak arra a kérdésére, hogy könnyebb-e az életük az uzsorás nélkül, azt mondta: most sokkal nehezebb, mert nincs kitől kölcsönkérni, és már segélyt sem kap.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







