A készpénzállomány 2025-ben ismét növekedésnek indult Magyarországon, 4,6%-kal emelkedve az előző évhez képest.
Egyelőre nem érkezett meg a Gazdasági Versenyhivatalhoz a bankokra kartellezés miatt kiszabott 9 milliárd forintos bírság teljes összege, mert a pénzintézetek egyike - nem a legnagyobb bírsággal sújtott bank - a végrehajtás felfüggesztését kérte - derül ki Juhász Miklós GVH-elnök Heti Válasznak adott interjújából.
Az MTI-nek a hetilap által szerdán eljuttatott, a csütörtöki lapszámban megjelenő interjúban Juhász Miklós elmondta: a banki kartellügyben több mint 130 dokumentumot értékelt a versenytanács. Ezek belső levelezések, e-mail-váltások, egyéb jegyzetek voltak. Volt köztük olyan is, amelyben az egyik bank vezetője kifejezetten megtiltja a bankárreggeliken való további részvételt a kollégájának.
Hangsúlyozta, hogy bankok megfelelő jogi háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy megítéljék egy magatartás kockázatát versenyjogi szempontból. De ha korábban voltak is kétségeik, az eljárás 2011. november 23-i elindulását követően egyértelműen tisztában kellett lenniük azzal, hogy a magatartásuk aggályos. Ennek ellenére 2012. január végéig kitartottak mellette.
Kétségtelennek nevezte, hogy a végtörlesztés veszteséget okozott a bankszektornak, hiszen egyfajta kármegosztást jelentett a pénzintézetek és az adósok között. Ezt a bírság kiszabásakor a versenytanács enyhítő körülményként értékelte - mondta. Mindez nem változtat azon, hogy a devizahitelek végtörlesztésének lehetősége keresletet támasztott a forinthitelek iránt, versenyhelyzet jött létre, amit a bankok magatartásukat összehangolva megpróbáltak tompítani, lefojtani. Ez viszont már jogszabályba ütközik - hangsúlyozta az elnök.
Juhász Miklós azt is elmondta: Az FHB azért mentesült a bírság alól, mert ugyan a jogsértésben passzív résztvevőként benne volt, de az illetékes vezető időben érzékelte a veszélyt, ezért megtiltotta kollégájának a további részvételt. "Talán még az ejnye-bejnye is elmaradt volna, ha a többi résztvevő számára is világosan kiderül: az FHB-s kolléga nem azért hiányzott a következő találkozóról, mert forgalmi dugóba került - mint ahogy nekik állította -, hanem mert a részvételt a főnöke megtiltotta" - tette hozzá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Megerősítette: mivel több banknak külföldi tulajdonosa van, ezért a tagállamok érintettsége miatt a magyar mellett az uniós jogot is alkalmazni kellett, ami egyeztetési kötelezettséget jelentett az Európai Bizottsággal.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








