-2 °C Budapest

Újabb könnyítések jönnek a növekedési hitelprogramban

2014. április 22. 10:01

Hiába lazított a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a követelményeken, még mindig nehezen fogy a növekedési hitel. A feltételek folyamatos lazítása, szélesebb körnek teszi elérhetővé a programot - írja a Világgazdaság.

Bár már több mint féléve elindult a növekedési hitelprogram (NHP) második szakasza, még mindig nagyon kevés hitelt helyeztek ki ennek keretében a bankok. Az állomány növelésének érdekében a programot először az őstermelőkre és az üzleti célú ingatlanfejlesztésekre terjesztették ki. Az ügyfelenként felvehető maximális összeget 3 milliárdról 10 milliárd forintra emelték, illetve bevonták a finanszírozásba a lízingcégeket.

Hamarosan újabb lazítások várhatóak annak érdekében, hogy a jegybank szélesebb kört vonhasson be a programba. A forgóeszközhitelek maximális futamidejét egy évről háromra emelik. Engedélyezik majd a kereskedelmi ingatlanok bérbeadási célú megvásárlásának refinanszírozását is azokban az esetekben, ha az nem teljesítő vagy felmondott hitelhez kapcsolódik. Júniustól a faktoringot is beveszik a programba, és a beruházási hitelek lehívásának végső határidejét is kitolták fél évvel.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?