1 °C Budapest

Már nem félünk annyira a kölcsönöktől

Pénzcentrum
2014. augusztus 2. 16:02

Öt éve nem látott csúcsot értek el a hitelfelvételek: egyre többen, egyre több kölcsönért folyamodnak a pénzintézetekhez. A felvett átlagos személyi kölcsön összege meghaladja az egymillió forintot.

Lendületet kapott a hitelezés, a magyarok 2014 májusában 10,92 milliárd forint személyi kölcsönt vettek fel a Magyar Nemzeti Bank kimutatása szerint. A növekvő hitelfelvételi kedv szakértők szerint összefügg azzal, hogy a gazdasági válság kitörése óta először javult a lakosság hangulata Európában, és a magyarok is optimistábban nyilatkoznak kilátásaikról, mint az elmúlt években, fogyasztásaikat is növelni tervezik - derült ki a Cetelem Körkép 2014 legfrissebb adataiból.

Az emelkedés jelentősnek mondható, hiszen a gazdasági válság és a devizahitel-törlesztés nehézségei miatt történt bizalomvesztés megfontoltságra intette az embereket, akik anyagi biztonságuk érdekében inkább elhalasztották nagyobb befektetést igénylő terveiket. A trend azonban most megfordult: öt éve nem volt ilyen magas a hitelfelvételek összege, mint 2014. májusban.

De mire elég egymillió? Az ilyen összegű kölcsönt legtöbben, az igénylők mintegy fele lakásfelújításra, otthona megszépítésére fordítja. Ha új lakásra nem is tudnak költeni, ennek az összegnek a segítségével mégis minőségi változást érhetnek el közvetlen környezetükben: új burkolatot kaphat a fürdőszoba, lecserélhető a konyhabútor, a nyílászárók, korszerűvé válhat a fűtési rendszer.

Szintén sokan, a kölcsönért folyamodók egytizede autóvásárlást finanszíroz a kölcsönből. Egymillióból ha új autót nem is kapni, de egy jó állapotú használt kocsi kényelmesen kijön belőle.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?