-6 °C Budapest

Diákhitelt igényelnél? Már csak néhány napod maradt

2017. december 11. 17:31

Már csak öt napig, péntekig lehet diákhitelt igényelni az idén, de aki lép, az január 15-én megkapja a kért összeget.

Néhány napja maradt azoknak, akik diákhitelt szeretnének igényelni idén - írta közleményében a Diákhitel Központ. Aki december 15-ig eljuttatja kérelmét az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központhoz, az január 15-én megkapja a kért összeget - tartalmazza a közlemény. Emlékeztettek arra, immár rekord alacsony, 2,3 százalékos kamattal juthatnak hozzá a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez. A Diákhitel2-t pedig egyedülállóan kedvező feltételekkel, 2017 októbere óta 0 százalékos kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók képzési díjuk kiegyenlítésére.

A Diákhitel1 egész félévre visszamenőleg is igényelhető, így akár egy összegben 250 ezer forinthoz is hozzájuthat a hallgató, egyébként havonta 15 ezer és 50 ezer forint közötti összeg vehető igénybe képzési formától függetlenül. A kötött felhasználású Diákhitel2 maximuma az igénylő képzési költségével megegyező összeg. Érdemes figyelni a határidőre, ugyanis, aki december 15-e után adja le igényét, csupán március közepén juthat pénzhez.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?