-5 °C Budapest

Rengeteget hiteleznek a mobiltársaságok

MTI
2019. január 24. 19:30

A múlt év első kilenc hónapjában a hazai mobilszolgáltatók 18,3 milliárd forintnyi hitelt nyújtottak ügyfeleiknek, akik a pénz csaknem 80 százalékát közvetített szolgáltatásokra, parkolásra, autópálya-matrica vásárlásra költötték.

Mindez azt jelenti, hogy a hazai mobiltársaságok erős hitelpiaci szereplőnek számítanak, még akkor is, ha az általuk biztosított hitelkeret nagysága a 342,7 milliárd forintos 2018-as első kilenc havi személyihitel-folyósításnak mindössze 5,3 százalékát teszi ki - írta a Világgazdaság.

A mobilegyenleg terhére vásárolt termékek és szolgáltatások között azokat a nem távközlésű célú (nem telefonhasználattal, üzenetküldéssel és internettel kapcsolatos) összegeket tartja nyilván a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amelyeket a jellemzően havidíjas ügyfelek a számukra a szolgáltatójuk által fenntartott havi keret terhére költenek el. Ezen összeget a következő havi távközlési számlán vonja le a szolgáltató. E körbe éppúgy beletartoznak a csengőhangok, mint a mobiltelefonnal fizetett parkolási vagy autópálya-díjak vagy a mobiltelefonos lottóvásárlás.

Az MNB nyilvántartása szerint 2018 első háromnegyed évében a mobiltulajdonosok ily módon 12,7 százalékkal költöttek többet, mint az előző év hasonló időszakában - olvasható a Világgazdaságban.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42