0 °C Budapest

Az államtitkár bejelentette: hamarosan jöhet a falusi CSOK

2019. február 13. 09:31

A családvédelmi akcióterv alapdöntései megszülettek, a kormánynak most jogi formába kell ezeket öntenie. Ennek érdekében jelenleg is tart több minisztérium bevonásával a részletszabályok véglegesítése, egyes jogszabályokat pedig majd az Országgyűlésnek is el kell fogadnia - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a közmédiának nyilatkozva.

Dömötör Csaba kiemelte, a cél az, hogy egyes intézkedések július elsejével életbe lépjenek. Hozzátette, hogy az eddigi bejelentések még csak az intézkedések első hullámát jelentették, például a "falusi csokra" (családi otthonteremtési kedvezmény) vonatkozó intézkedések csak ezután jönnek. Dömötör Csaba hangoztatta: az új intézkedések figyelembe veszik, hogy nagyon sokféle élethelyzet van Magyarországon, ezért a friss házasok, a több gyereket nevelők és a nagyszülők is nagyobb támogatásra számíthatnak.

A kormány céljának nevezte, hogy a gyereket nevelő családok vagy a gyerekvállaláson gondolkodók minden lehetséges támogatást megkapjanak, hozzátéve, ezért is költenek már kétszer annyit családtámogatásra mint 2010-ben.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?