Rengetegen maradnak hoppon a babaváróval: mégsem jár mindenkinek 10 misi?

2019. augusztus 27. 05:35

Hiába maxolnák ki rengetegen a babaváró hitelt (támogatást), sokaknak int be a bankjuk. Az érvényben lévő JTM-szabályok ugyanis sokszor nem teszik lehetővé a teljes 10 millió forintos összeg kiutalását. Mutatjuk, kik járnak a legjobban.

A Pénzcentrum pénzintézetektől származó információi szerint sokaknak nem engedélyeznek akkora babaváró hitelösszeget, mint amekorát fel akarnának venni. Ezt a gyakorlatot érdeklődésünkre a Bank360 hitelszakértője, Veres Patrik is megerősítette: "a panaszosokkal folytatott beszélgetéseink során többnyire az derült ki, hogy az igénylő bizony már fizet valamilyen lakáshitelt, hitelkártyája van vagy éppen egy személyi kölcsöne.

Így falakba ütköznek, mert a meglévő hitelek alapvetően meghatározzák, hogy mennyit engedélyezhet még nekik a bank, ugyanis meg kell vizsgálniuk, hogy mennyire terhelhető még a jövedelmük

- tette hozzá a Pénzcentrum megkeresésére Veres Patrik.

Nem lehet nyakra-főre eladósodni

Hitelfelvételnél sokan elfelejtik, hogy ma már nem vehetünk fel csak úgy újabb és újabb hiteleket. Azért, hogy ne kelljen a túlzott eladósodottságtól tartanunk, különböző adósságfékeket vezetett be a jegybank, amelyeket a bankoknak is számításba kell venniük, ha hitelezni akarnak. Ezek közül az egyik legjelentősebb, a jövedelemarányos törlesztési mutató (JTM).

A JTM röviden összefoglalva megmutatja, hogy az ügyfél igazolt jövedelme mekkora havi törlesztőrészletet bír el összesen, és ennek megfelelően azt is, hogy mekkora hitelt tud még felvenni. A JTM-et ma már minden egyes hiteligénylésnél megvizsgálja a bank, így nem fordulhat már elő, hogy az igénylő magasabb törlesztőrészletet fizet havonta, mint amekkora az igazolt havi nettó jövedelme.

Figyelembe veszik a meglévő személyi kölcsönt, lakáshitelt, CSOK-ot, hitelkártyát, folyószámlahitelt, azaz minden banki adósságot.

És, hogy mekkora ez a mutató, mekkora hitel fér bele egy adott jövedelembe? Az attól függ, milyen hitelt veszünk fel. Jelzáloghiteleknél a jegybank célja az, hogy a minél biztonságosabb, hosszú kamatperiódusú vagy végig fixált kamatozású hitelek felé tereljék a lakosságot. Így tehát minél biztonságosabb hitelt veszünk fel, annál nagyobb részt költhetünk a fizetésünkből törlesztőrészletre. A jelenlegi szabályozás például így néz ki:

Látható, hogy

  • akkor tudjuk a legtöbb hitelt felvenni, ha legalább 10 éves kamatperiódusú lakáshitelt választunk, a jövedelmünk pedig 500 000 forint felett van. Ekkor ugyanis a hitelek törlesztőrészletei összesen akár havi 300 000 forintot is kitehetnek,
  • míg például 300 000 forint igazolt jövedelemmel, 5-10 éves kamatperiódusú hitelt választva 105 000 forint lehet legfeljebb a bevállalt törlesztőrészletek összege.

A Pénzcentrum kalkulátorával végzett számítások szerint az első esetben akár egy 55 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel is belefér, míg a második esetben kevesebb mint 20 millió forint jöhet össze.

Ugyanakkor más a helyzet a fogyasztási hiteleknél, például a személyi kölcsönöknél: mivel jellemzően kisebb összegű hitelekről van szó, itt legfeljebb 50 százalék a jövedelem megengedett terhelhetősége, azaz a fizetésünk fele mehet el törlesztőrészletre.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A bankok persze lehetnek ennél szigorúbbak is. Van olyan pénzintézet, ahol 40 vagy akár 30 százalékkal számolnak a hitelbírálat során

- tette hozzá a Pénzcentrumnak Veres Patrik.

KATT! Hasonlítsd össze a magyar bankoknál a babaváró hiteleket

Hogyan számoljunk, ha a babaváró mellé keresünk hitelt?

Mekkora összeg fér tehát a babaváró mellé? Nos, ez attól is függ, hogy melyik banktól vesszük fel a kölcsönt. Vannak megengedőbb pénzintézetek, ahol a hitelbírálat során a babaváró hitel kamatmentes induló törlesztőrészletével (45 834 forint) számolják a JTM-et, míg máshol a kamattal terhelt induló törlesztőrészletet veszik alapul (72 994 forint), ami közel 30 000 forinttal többet nyom a latba, amikor a bank megállapítja a terhelhetőséget.

Ráadásul a konzervatívabb pénzintézetek nem csak a törlesztőrészletet, hanem a megélhetési költségeket is számításba veszik, azaz már eleve az így csökkentett jövedelemhez számolják a JTM-et.

Nézzünk egy konkrét példát:

Egy megengedőbb, 40 százalékos terhelést engedélyező pénzintézet esetében ez az alábbiakat jelenti 360 000 forint igazolt közös jövedelemmel számolva: a havi fizetés 40 százaléka, azaz 144 000 forint mehet törlesztésre, amelyből levonjuk a babaváró kamattal terhelt törlesztőjét, 73 000 forintot, ezzel számol ugyanis a bank. 71 000 forint maradt, amelyet szabad felhasználású személyi kölcsön havi törlesztőjére fordíthatunk még.

60 hónapos futamidővel számolva a Pénzcentrum kalkulációi szerint ez további 3 500 000 forint személyi hitel felvételét teszi lehetővé, azaz a babaváró hitellel összesen 13 500 000 forintból gazdálkodhatunk. Persze szolidabbak a lehetőségeink, ha a bank csak 30 százalékos terhelést engedélyez. Ebben az esetben a érdemes megvizsgálni több bank ajánlatát is egy kalkulátor segítségével és válasszuk ki a számunkra leginkább megfelelőt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 14. 06:00
Március másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?