4 °C Budapest

Megszólalt a Magyar Bankszövetség: így reagáltak az jegybanki intézkedésekre

2020. április 7. 17:45

A koronavírus veszélyhelyzet kapcsán bevezetett európai, kormányzati és jegybanki intézkedések elsősorban az emberélet feltétlen védelmére, a lakosság megsegítésére és az érintett ágazatok/vállalkozások támogatására fókuszálnak. Teszik mindezt úgy, hogy az aktuális védekezési feladatok mellett már most figyelnek a fertőzésveszély utáni általános újraindulásra - áll a szövetség közleményében.

Ez a krízis elsősorban nem gazdasági jellegű, hanem egy egészségügyi válság, melynek kiterjedt gazdasági hatásai ma még beláthatatlanok. A veszélyhelyzet kezelése, majd a gazdaság újraindítása csak nemzeti összefogáson keresztül tud megvalósulni. Ezen törekvéseket mutatják a kormány és a jegybank ma bejelentett intézkedései.

A bankszektor hagyományos szerepköre alapján a gazdaság működésének a motorja, mely a fenntartható gazdasági fejlődést biztosítja. Válság idején, mint 2020 tavaszán, ez a funkció stabilizáló erővel bír. Ezért üdvözöljük Kormány és a Magyar Nemzeti Bank által ma bejelentett eszközrendszert, mely véleményünk szerint jelentősen hozzájárul a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához, és az azt követő gazdasági újraindulás elősegítéséhez. Külön kiemeljük, hogy a Kormány és a Magyar Nemzeti Bank kellő időben és nagyságrendben hozott érdemi döntéseket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 5. 18:31