A Balaton környékén ma már milliós négyzetméterárakkal kell számolni, a tóparti települések az ország legdrágábbjai közé tartoznak. Ám nem minden „Balaton” kerül ennyibe.
Gáspár Sándor balatoni nyaralója maga a béke szigete. A 64 éves, Kossuth-díjas színész nyaranta leköltözik az alsóörsi házába, amelynek udvarából még a Balatont is látni. A válása után egy új, meghitt helyre vágyott, amelyet a magyar tenger partján lelt meg.
"Miután elváltunk, kerestem egy olyan helyet, ami egy picit hasonlít a régihez. Annak idején a Pilist és a Dunát láttam, innen pedig a Balatont. Ezért esett a választásom erre az alsóörsi házra, ahova nyaranta le is költözöm" - mondta el Gáspár Sándor a Bestnek, és hozzátette: Pesten van egy belvárosi lakása, ahonnan minden közel van, a színházak és a gyermekei otthona is.
Sokáig a Hármashatárhegyen, Óbuda felett volt az otthona, azonban miután elvált feleségétől, Bánsági Ildikótól, vágyott egy helyre, ami a régiremlékezteti. A nyaralóról a színész azt mondja, nem csupán nosztalgikus, hanem "öntörvényű hely" is, burjánzik a balatoni őstermészet, ami megnyugtatja őt.
Alsőörsön a gyermekei is gyakran meglátogatják, együtt szépítik a házat, hiszen nekik is fontos, hogy legyen egy hely, ahol feltöltődhetnek.
Még mindig a legnépszerűbb a Balaton-régió
Magyarországon megingathatatlanul a Balaton a legnépszerűbb üdülőkörzet, amit a táj szépsége mellett a tó egyedülálló volta és nemzedékeken átívelő beágyazottsága is magyaráz. Az ingatlanpiac közelmúltbeli fellendülése itt volt a leginkább érzékelhető, ámbátor a tranzakciók száma jószerével csak a partmenti településeken volt számottevő. A Balaton-part települései közül Siófok, Balatonfüred és Keszthely áll a piaci rangsor élén. Ahogy az adásvételek abszolút számában, a lakosságszámra vetítve is Siófok volt rekorder - derült ki az Otthon Centrum összegzéséből.
Az ott élők számához képest a déli parton még Balatonbogláron, északon pedig Balatonalmádiban, illetve a jóval kisebb lélekszámú Révfülöpön volt magas számú adás-vétel. A tágabb térségben még Hévíz számít fontos piacnak, míg a Káli-medence települései közül Köveskál említésre méltó. A balatoni térségen kívül a legtöbb nyaraló Gárdonyban, valamint Szentendrén cserélt gazdát. De népszerű volt a fürdőikről híres Hajdúszoboszló és Zalakaros is.
Elmondta, az üdülőpiac visszapattanását elősegítette, hogy sok városban élő család számára a nyaraló jelentette az ideális megoldást a karanténra, amit az is igazolt, hogy ország szerte megteltek a szezonon kívül nem túl népes üdülőtelepülések.
- mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Nem lehetetlen vízparti nyaralót találni 10 millió forint alatt
Lehet találni vízparti nyaralót, akár házat is 10 millió forint alatt, igaz ezek a legritkább esetben vannak a Balaton partján.10 milliós vagy annál olcsóbb kis házakat a Balaton körzetében csak a tótól távolabbi falvakban lehet kifogni 3-5 milliós áron kisebb házakat, Pest megyében számos településen a családi házakra jellemző méretű telken egy-két szobás, 35-45 négyzetméteres nyaralókat kínálnak ilyen áron. Pest megyén kívül a Budapest vonzáskörzetének számító Fejér megyei településeken nyaralót vásárlók egy része állandó lakhelyként kívánja használni az ingatlant.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A legolcsóbb önálló nyaralókat Zalában értékesítették tavaly, általában 1,5-2,5 millió Ft körüli áron, ennyiért egy 30-40 négyzetméteres, legfeljebb fatüzelésű kályhával felszerelt kis házat kaptak a vevők. Idén is bőven lehetett válogatni az 5 millió forint alatti vételekből, Pest megyétől Borsodig, Zala megyétől Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéig az ország számtalan pontján.
Több eladó nyaraló is van a Keleti-főcsatorna mentén, mely ideális a horgászoknak, ugyanis kiváló vízminőségének és a Tisza közelségének köszönhetően a halfajok száma igen magas, összesen 42. A népszerű Hajdúszoboszlón 4,5 millió forintért kínálják megvásárlásra ezt a 35 négyzetméteres 1+1 szobás nyaralót, melyben külön fürdőszoba és angol wc is helyet kapott. A kert füvesített, de van szőlő, néhány gyümölcsfa, epres, és vetemény is.
Nyaralóvásárlás szempontjából kedvelt helyszín még Ráckeve és környéke is, melynek egyik legnagyobb előnye, hogy Budapesttől mindössze 50 km-re van, rendezett, karbantartott partszakaszán nem csak horgászni, de fürdeni is lehet nyáron. Ez a nyaraló például Kerek zátony szigeten van, a vízpartól 100 méterre, csónak és kikötő is tartozik hozzá. 3,9 millió forintba kerül, 25 négyzetméteres, tehát 156 ezer forint négyzetmétere. Téglából épült, két szobából és egy nyári konyhából áll, elektromos áram és fúrt kút van, de némi felújításra szorul.
Nyaralót, de miből?
A nyaralók, vidéki ingatlanok iránti egyre élénkebb érdeklődés erősödéséhez a babaváró hitel és a falusi csok is hozzájárulhat, igaz a Pénzügyminisztérium ígéri, hogy egyre szigorúbban fogják ellenőrizni a kölcsön felhasználást.
Ha valaki hitelből venne ingatlant, annak a Babaváró és a szabad felhasználású személyi kölcsönlehet jó megoldás, melynek azonban maximális összege 10 millió forint. A számodra legmegfelelőbb konstrukció kiválasztásában segíthet a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátora.
Tíz millió forintos személyikölcsönt az Erste Bank ajnlatában 96 hónapra 138 207 forintos havi törlesztéssel tudunk felvenni (7,47% THM), a K&H-nál havi 138 250 forintos törlesztővel.
Hitelrobbanás Magyarországon: rég akartak ennyire eladósodni az emberek, önként sétálnak a csapdába?
Az MNB legfrissebb lakossági megtakarítási felmérése szerint javultak a magyarok anyagi helyzetükre vonatkozó várakozásai.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








