2 °C Budapest
Stressed young woman makes calculations on taxes to be paid

Elképesztő történet: elhunyt férfi hitelkártya-tartozását hajtaná be a magyar bank

2022. április 20. 09:30

Az évekkel ezelőtt elhunyt férfi gyerekei nem tudtak apjuk hitelkártya tartozásáról, a férfi élettársa pedig nem jelentette a hagyatéki tárgyalás során a problémát, így nem rendelkeztek a tartozás megfizetéséről. A 24.hu számolt be arról, hogy csak 5 évvel később derült fény a tartozásra, amit most a bank többszörösen akar behajtani rajtuk. Kamatostul.

Szerencsétlen félreértések sorának köszönhető, hogy a Budapest Bank majdnem 5 évvel ügyfelük halála után, 2019 augusztusában tudta csak értesíteni az elhunyt gyermekeit, hogy édesapjuk után maradt egy 106 ezer forintos hitelkártya-tartozás. Mint kiderült azért tartott ennyi ideig, hogy a gyerekek értesülést szerezzenek a tartozásról, mert a bank nem is tudott a férfi haláláról.

Erről ugyanis se az apa élettársa, se az örökösök nem értesítették (akik nem is tudtak róla) az intézményt. A bank 2015 tavaszán kétszer is küldött levelet az ügyfelének, de mivel azon a címen már nem lakott senki a levelek visszaérkeztek hozzájuk minden alkalommal. Ezután felmondták a szerződést és végrehajtást indítottak az adóssal szemben.

2016 szeptemberében megtudták, hogy a férfi elhunyt, így megkeresték a közjegyzőt és felkutatták az örökösöket. Mivel telefonon nem érték el egyiküket sem fizetési felszólítást küldtek. Ekkor már 2019 decemberében járunk, amikor is a pénzintézet eljárást indított az örökösökkel szemben. A fizetési meghagyáson 106 ezer forint főkövetelés szerepelt, valamint 8 ezer forint eljárási költség, a kamatot viszont nem tüntették fel. Az örökösök pedig azt hitték, hogy rendezték a tartozást az összeg kifizetésével.

Éppen ezért érte őket hidegzuhanyként tavaly, hogy a bank mindhármuk ellen eljárást indított: külön-külön követelték tőlük a már befizetett összeget, plusz annak a 194 ezer forintnyi kamatát. A tartozás miatt pedig végrehajtás alá vonták a bankszámláikat, ingatlanjaikat, autóikat. Többszörösen túlbiztosítva az összeget.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A végrehajtás során kiderült, hogy azért keletkezhetett ekkora tartozás, mert a befizetett 106 ezer forintos főkönyvelést a bank a kamatra számolta el, nem a tőketartozásra, ahogyan azt általában szokták. Így apjuk halála napjától kezdve folyamatosan ketyegett a 40,56 százalékos kamat. A történet vége viszont sajnos nem happyend: bár miután 2 testvér kifizette a sokszorosát a kért összegnek végül nem kaptak kártérítést, miután a felek nem jutottak egyezségre és Pénzügyi Békéltető Testület lezárta az ügyet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MEDIA1  |  2026. február 4. 09:24
Egy ismert internetes szerkesztőséghez igazol Rédli Balázs.
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?