11 °C Budapest
Gas meters in close-up

Örülhetnek a földgázzal fűtő magyarok: fontos rendelet lépett életbe, ez sok mindent megváltoztat

2024. május 31. 09:12

Csütörtök este 23 órakor lépett hatályba a kormány gázos közrend elleni rendelete – hívta fel rá a figyelmet a 24.hu.

Kiegészíttette a kormány az ország ellátásbiztonságának garantálásához szükséges intézkedéseket. A már megjelent rendelet szerint az orosz-ukrán háború jelentette veszélyhelyzet ideje alatt az ország ellátásbiztonságának, az egyetemes gázszolgáltatás zavartalanságának garantálása és ezáltal a gazdasági és társadalmi rend fenntartása érdekében a földgázellátásról szóló törvény alapján elhatárolást végrehajtó gazdasági társaság által kötött földgázszállítási szerződésben meghatározott, a szerződéses partnernek fizetendő földgáz ellenértéket harmadik személy követelésének biztosítása vagy kielégítése céljából lefoglalni, végrehajtás alá vonni, azzal kapcsolatban biztosítási intézkedést elrendelni – a magyar közrendbe ütközése miatt – nem lehet.

Ugyancsak csütörtökön közölte az Energiaügyi Minisztérium, hogy a magyar földgáztárolók töltöttsége meghaladta a 75 százalékot, miközben az uniós feltöltési terv szerint július elejéig kellene elérni a 65 százalékos szintet. A végleges cél, hogy november 1-re 90 százalékos legyen a töltöttségi szint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 19. 11:21
Nemes Anna búcsúzik az ATV képernyőjétől. A műsorvezető életében új fejezet kezdődik, ezért egy időr...
Holdblog  |  2026. március 19. 10:03
Az AI-t számtalan helyen lehetne használni, hogy olcsóbbá, egyszerűbbé, hatékonyabbá tegye a városok...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?