A kormány egyetért az IMF legutóbbi jelentésében, az államháztartás hiányával kapcsolatban megfogalmazott kockázati tényezőkkel, s ezzel maga is tisztában van, de úgy gondolja, hogy a pénzügyminiszter és a kormány feladata ezeknek csökkentése, elhárítása érdekében keményen dogozzon - tudósított az MTI Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminisztert idézve.
A leendő miniszter fontosnak tartja, hogy megegyezés jött létre több közalkalmazotti szakszervezettel. Draskovics kiemelte, hogy a Pedagógus Szakszervezet a hétvégén jóváhagyta a bérakalkulásra vonatkozó megállapodást, így nem kell tartani attól, hogy szakszervezeti nyomásra a közszféra bérei elfutnának.
A kiadáscsökkentő lépésekkel kapcsolatosan Draskovics elmondta, hogy a nettó 120 milliárd forint előirányzott megtakarítás ÁFA-val együtt számolva 150 milliárd forintot jelent. Ehhez jön még a tavaly elhatározott 35 milliárd, így adódik az elemzők által is szükségesnek tartott 185 mrd Ft.
Az M5-ös autópálya kivásárlásáról a kormány a közeljövőben nyilvánosságra hozza a részleteket - írja az MTI. A miniszter szerint olyan megoldás körvonalazódik, amely nem növeli a költségvetés kiadásait.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







