-2 °C Budapest

Csökkenő hiány a külkereskedelmi mérlegben

Pénzcentrum
2004. március 10. 09:12

231.7 m euró deficit keletkezett a külkereskedelmi mérlegben januárban. A hiány tavaly januárban 250 m euró volt, a deficit kb. 20 m euróval alacsonyabb most. Kedvező, hogy az exportdinamika továbbra is meghaladta az importét az euró értékindexek szerint. A kivitel 4%-kal, a behozatal 3.1%-kal emelkedett. A tavalyi év utolsó negyedében az exportnövekedés rendre meghaladta az importot.

Valamennyi árufőcsoport forgalma jelentősen meghaladta a megelőző év első hónapjában regisztrált értékeket, úgy hogy az export növekedési üteme valamennyi termékcsoportnál felülmúlta az importét.

A külkereskedelem több mint felét kitevő gépek és szállítóeszközök forgalma mindkét irányban több mint 20%- kal, míg a mintegy harminc százalékos részesedésű feldolgozott termékeké 10%-ot meghaladó mértékben nőtt. Az adatok egyrészt erősödő külső keresletre, valamint a beruházási import jelentős növekedésére is utalnak.


Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kivitele az árufőcsoportok közül a legdinamikusabban, közel harmadával bővült. Az energiahordozók behozatala 8%-kal haladta meg a 2003. év azonos hónapjában regisztrált értéket.

A kereskedelmi mérleg javulását a fejlett országokkal folytatott kereskedelemben már korábban is kimutatott aktívum növekedése eredményezte. A fejlődő országok vonatkozásában a kivitel 75%-os növekedése csak részben tudta ellensúlyozni a több mint ötször nagyobb értékű behozatal 40%-os bővülését. A közép- és kelet-európai országokkal lebonyolított forgalomban a deficit mértéke számottevően nem változott.

A forint januárban a megelőző év azonos hónapjához viszonyítva 8%-kal gyengült, ami a forgalmunkban meghatározó súllyal rendelkező euróhoz viszonyított 11%-os leértékelődésből és a dollárhoz mért 7%-os erősödésből adódott.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


A 12 havi kumulált mennyiségek a hiány abszolút és GDP arányos csökkenését is mutatják. Az exportdinamika a havi indexek alapján már gyorsabb az importénál, a kumulált adatok szintjén is egyre kisebb a különbség.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?