1 °C Budapest

Felfüggesztésig szárnyalt a Fotex árfolyama - 200 Ft felett a papírok

Pénzcentrum
2004. március 10. 14:00

10%-ot meghaladó árfolyam emelkedés miatt tíz percig szünetelt a Fotex papírjainak kereskedése, a részvények 208 Ft-on cseréltek gazdát az elmúlt percekben.

Emlékezhetünk rá, hogy a Fotex árfolyama 120 Ft körül mozgott a negyedik negyedéves gyorsjelentés előtt, amely publikálásában nem hozott változást a társaság által immár évek óta alkalmazott gyakorlattól.

A gazdálkodásban a pozitív fordulat jelei ugyan érzékelhetőek a 2002 utolsó, 2003 első negyedéve jelentette mélyponthoz képest, ugyanakkor nem egyértelmű, hogy az elért eredmény mennyiben köszönhető egyszeri tételeknek és mennyiben tulajdonítható a reorganizáció hatásának.

Historikusan visszatekintve a Fotex soha nem tartozott kimondottan fundamentális alapon mozgó papírnak: a kezdet kezdetén bevezett részvények utolsó nagy kitörésének a technológai lufi idején a lehettünk tanúi, amikor a menedzsment óriási csinnadrattával harangozta be a Fotexnet indulását.

A nagy visszaesés után többnyire a spekulánsok játszadoztak a közkézen forgó részvényekkel: a 100 Ft-os szint stabil alsó támaszt jelentett, miközben 160 Ft közelében rendre elhaltak a kitörési próbálkozások - egészen mostanáig...

Minden bizonnyal a pozitívan értékelt utolsó gyorsjelentés, az általános, kisebb papírokat is elérő részvénypiaci rally, a BUX komponenssé válás lehetősége és a lehetséges kivezetésről szóló pletykák egyaránt szerepet játszanak az árfolyam meredek emelkedésében.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Üzletkötőktők származó információink alapján a február közepe óta a piacon lévő nagybefektető mellett a 160 Ft-os szint áttörése után újabb vételi érdeklődők túntek fel. A napon belüli hatalmas volatilitás elsődlegesen a long vagy éppen short pozíciót váltakozva nyitó spekulánsoknak, valamint nagyobb tételben vásárlók szakaszosan jelentkező megbízásainak tudható be.

Az elmúlt hetekben a korábban megszokottnál jóval magasabb forgalom jellemzi a Fotex piacát...

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?