3 °C Budapest

Éledezik a sokk után a Ryanair piaca

Pénzcentrum
2004. április 7. 10:15

Határozottan kedvező márciusi tényadatokat publikált a Ryanair: egyes elemzők újra bizakodóak az ír diszkontlégitársasággal kapcsolatban, az árfolyam ismét emelkedő trendet mutat.

A múlt hónapban 51%-kal 2.1 millió főre emelkedett a szállított utasok száma, így az üzleti év egészében az előzetes terveket felülmúlva 23.1 millió utas választotta a Ryanair szolgáltatásait.


Ennél is érdekesebb azonban, hogy a kapacitáskihasználtság 2003 januárja óta először nem csökkent az egy évvel korábbi bázishoz viszonyítva.


A szegmenst jellemző elképesztő versenyben a Ryanair stratégiája a dinamikus növekedésre épül: az új járatok indítása és a folyamatosan bővülő utaslétszám csak a viteldíjak leszorítása mellett érhető el.

Az elemzők újra kezdenek bizakodóvá válni az elérhető profittal kapcsolatban: az ABN-Amro 5.5 eurós célárfolyam mellett immár vételre ajánlja a Ryanair papírjait.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kedvező információk hatására az elmúlt napokban a részvények árfolyam ismét a sokkoló profit warning óta nem látott szintre került.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 26. 06:03
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem