Az ötödik helyre ugrott áprilisban a K&H Equities a BÉT azonnali részvény szekciójának forgalmi rangsorában, az első 10-ből kiszorult az ÁÉB és az MKB, s ismét feljött az IEB. Az Erste továbbra is tartja vezető helyét, az élvonalban azonban a márciusihoz képest, hiszen a HVB helyére benyomult a Concorde. Az ötödik helyen már a rég látott K&H Equities található, az IEB-nek pedig ismét
Az ötödik helyre ugrott áprilisban a K&H Equities a BÉT azonnali részvény szekciójának forgalmi rangsorában, az első 10-ből kiszorult az ÁÉB és az MKB, s ismét feljött az IEB.
Az Erste továbbra is tartja vezető helyét, az élvonalban azonban a márciusihoz képest, hiszen a HVB helyére benyomult a Concorde.

Az ötödik helyen már a rég látott K&H Equities található, az IEB-nek pedig ismét sikerült az TOP 10-be bekerülnie.
Az áprilisi forgalom 97%-kal haladja meg az egy évvel korábbit, ami azt jelenti, hogy a növekedés dinamikája visszaesett a kiugró márciusi emelkedést követően.

A 12 havi gördülő forgalom azonban továbbra is növekedést mutat, míg a piac koncentrációjában nem történt érdemi változás.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)









