9 °C Budapest

Portugál miniszterelnök az Európai Bizottság élén

Pénzcentrum
2004. június 28. 08:33

A portugál miniszterelnököt Jose Manuel Durao Barrosot választották meg tegnap este az EU vezetőinek hétvégi csúcstalálkozóján az Európai Bizottság elnökének, így a Romano Prodi utóda körül kibontakozott több hetes huzavona véget ért.

Vasárnap este - a Washington határozott támogatását élvező - portugál miniszterelnököt választotta meg az EU végrehajtó szervének élére. Az ír kormányfő - aki az EU soros elnöki tisztét is betölti - javasolta a Bizottsági elnöki tisztségre Barrosot még kedden. Bertie Ahern az elmúlt napokban intenzív tárgyalásokat folytatott az európai vezetőkkel a Brüsszeli csúcstalálkozó keretében, melynek során mind Tony Balir brit miniszterelnök, mind Gerhard Schröder német kancellár támogatásáról biztosította a jelöltet, illetve az olasz fél is egyetértését fejezte ki Barroso jelölését illetően.

Barroso jó kapcsolatokat tud felmutatni Washingtonnal, mivel többek között támogatta az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által vezetett iraki megszállást. A 48 éves többnyelven beszélő jogász miniszterelnök megválasztása több hetes, elszánt vitáknak vetett véget a főbb európai nagyhatalmak (Németország, Franciaország, és Nagy-Britannia) között (is), melyben az iraki szerepvállalás kérdése is újból vitatémává lépett elő.

Mint ismeretes, az EU vezetőinek egy héttel ezelőtt megtartott brüsszeli csúcstalálkozón - amelyen az új európai alkotmány kérdésében sikerült közös nevezőre jutniuk - nem sikerült megállapodniuk Romano Prodi (volt olasz miniszterelnök) utódáról. Akkor még több jelölt is jelentős támogatottságot élvezett, így félő volt, hogy ennek a fontos posztnak a betöltése kérdésében elhúzódó, és tovább éleződő vitára kerül sor.

Az ír kormányfő az által javasolt Barroso konszenzusos megválasztása jelentős diplomáciai sikerként könyvelhető el. Az Európai Bizottságnak október végéig van mandátuma Prodi vezetésével, és november elsejétől veszi át Barroso a stafétabotot.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 10:30
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom