Egy maszkot viselő hazai szurkoló áramtalanította a pályaszéli VAR-monitort a Münster–Hertha BSC német másodosztályú labdarúgó-mérkőzésen.
Újabb rekordot ért el az amerikai könnyűolaj határidős ára ma a New York-i árutőzsdén. Az új csúcs 47.04 dollár/hordó, mely azt jelenti, hogy tegnaphoz képest 93 centes emelkedés következett be. Az újabb olajár emelkedés mögött részben az állhat, hogy a nagyobb gazdaságokból olyan adatok érkeztek, melyek szerint a magasabb árszint ellenére a fogyasztás nem igazán esik vissza. Pszichológiai okként az iraki helyzet egyre élesebbé válása is megjelölhető, a lázadók újabb szabotázsakciókat helyeztek kilátásba iraki olajlétesítmények ellen.
A londoni olajtőzsdén a Brent típusú kőolajfajta határidős ára 21 centes drágulással 43.20 dollárra emelkedett. Az alábbi ábra az azonnali kereskedési adatokat mutatja.

A legutóbb publikált amerikai és euró-zónás fogyasztói árindex adatokban egyelőre nem tükröződik aggregált szinten az olajár emelkedésének hatása. Az üzemanyagoknál, a vegyipari termékeknél egyértelmű az árnövekedés, ugyanakkor az átgyűrűző hatások az egyéb árufőcsoportokra egyelőre korlátozottak. Emellett az élelmiszerek felől az idényáras termékek árcsökkenése miatt, illetve a ruházati termékeknél a nyári kiárusításokhoz kapcsolódóan egy ellentétes hatás is érezhető.
Az olajárral kapcsolatosan továbbra is igen hangsúlyosan érdemes foglalkozni az ázsiai gazdaságokkal, elsősorban Kínával. Kína olajfogyasztása az első félévben 21%-kal emelkedett, ugyanakkor a belső termelés visszaesése miatt az import 40%-kal nőtt. Kína a világ második legnagyobb kőolajimportőre.
A kereslet-kínálat alakulása mellett az árak erősen reagálnak még az aktuális készletalakulásról szóló hírekre is. A ma fél 4-re várható amerikai készletadatok piaci várakozások szerint 1 millió hordós csökkenésről tanúskodnak majd.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az OPEC országok kapacitásuk határán termelnek, Szaúd Arábia a hivatalos adatok szerint elérte az abszolút kitermelési limitet. Az erőfeszítések ellenére sem valószínű, hogy az árszintet belátható időn belül 30 USD alá lehetne szorítani.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







