A kormány 15 százalékos béremelést jelentett be a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők számára.
Alternatív létszámleépítési terven dolgozik a kormány a szakszervezetekkel - írja a Népszabadság egy minisztériumi munkaanyagra hivatkozva. A közalkalmazotti és köztisztviselői szférában a bértömeg változatlanul hagyásával kívánják a létszámcsökkenést elérni. Ahhoz, hogy az állományban maradók bérét a versenyszférához hasonló ütemben lehessen emelni, a létszámot kell csökkenteni. Az elbocsátások ugyanakkor nem a "hagyományos" módon következnének be, a közös megegyezéssel távozók 2/3 illetményért 2-3 év türelmi időt kapnak, de végkielégítés már nem járna.
A kormány szándéka szerint a közalkalmazottak és köztisztviselők fizetése a vállalkozásoknál dolgozókéhoz hasonló mértékben emelkedhet jövőre. A fizetésemelések fedezetét elbocsátásokból teremtenék elő. A kormány ugyanakkor alternatív megoldás kidolgozásán munkálkodik a szakszervezetekkel. Ez lesz az egyik fő témája a hónap közepére összehívott Országos Érdekegyeztető Tanács ülésének is.
Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szerint annak érdekében, hogy a kiadások emelkedése nélkül mégis érzékelhető mértékben növekedjen a közszférában a reálbérek, helyi szervezési intézkedésekre van szükség. Ez feltehetően az elbocsátásokkal egyenértékű.
A közszférából kikerülők nem vennék igénybe a rendes felmondással járó juttatásokat, hanem speciális tartalékállományba kerülnének. Két-három évet kapnak arra, hogy felkészüljenek a versenyszférában történő munkavállalásra korábbi illetményük kétharmadáért. Ezzel együtt vállalják, hogy nem a közszférában helyezkednek el. A munkaerőpiaci szolgáltatásokat ugyanakkor igénybe vehetik, részt vehetnek a felnőttképzésben. A türelmi idő fejében azonban elesnek a végkielégítéstől.
A nyugdíjkorhatárhoz közel állók hosszabb - legalább 10 év - járadékot kapnának. A legfeljebb három évig igénybe vehető járadék összege a bruttó illetmény 2/3-a.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A KSH legutóbbi adati szerint a közszférában kb. 830 ezren dolgoznak. Ez a teljes foglalkoztatotti létszám kb. harmada. A költségvetési szférában az átlagkereset bruttó 167.8 ezer Ft volt júniusban, a versenyszférában 137.7 ezer Ft. A bruttó bérek az első félévben a költségvetési szférában 6.3%-kal, a versenyszférában 10.1%-kal nőttek. Korábbi információk szerint a kormányzati elképzelések szerint 6-6.5% körüli béremeléssel lehetne számolni jövőre. Az MSZOSZ egyelőre 10%-os követeléssel kíván előállni.








