Szenegáli futballisták és sportvezetők is egyaránt felháborodtak az afrikai szövetség azon döntése ellen, hogy csaknem négy hónappal az ANK döntője után elvették tőlük a pályán...
Nagyon rég nem kaptak béremelést a bírók és más jogi alkalmazottak a bíróságokon, és a helyzet már eddig is komoly elvándorlást okozott.
Bár 2025-től illetmányemelést irányoztak elő a magyar bíróknak, az érdekképviselet szerint már idén is jó lenne, ha emelnék a fizetéseket, mert egyre nagyobb az elvándorlás - erről a 24.hu számolt be. A lap megjegyzi, hogy Répássy Róbert államtitkár nemrég elmondott beszéde szerint viszont egyelőre nem sürgető a bérkorrekció.
Ez azonban azt is jelenti, hogy zsinórban a harmadik év telne el úgy, hogy a bírók illetménye nem emelkedett semennyit, ami egyre nehezebbé teszi az ítélkezést is - az elvándorlás miatt ugyanis feltolulnak az ügyek. Nem lehet azonban tovább odázni a bírósági és ügyészségi alkalmazottak fizetésemelését, itt ugyanis sokszor rendkívül alacsony bérért dolgoznak, amit szintén a törvény szabályoz. Ebbe a körbe fogalmazók, írnokok, ügyintézők tartoznak, és van olyan munkakör, amelynél a bérsáv felső határa a garantált bérminimumot sem éri el.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







