Délelőtt fél 10 körül rövid időre a lélektanilag is fontos 250-es szint fölé került a forint/euró árfolyam, ami több mint 7 hónapos csúcsnak felel meg. A legutóbbi percek jegyzései azt mutatják, hogy a kurzus a 249.70-250.40-es sávban ingadozik. A folyamatok mögött a tegnapi pénzügyminiszter-váltás körüli bizonytalanság mellett nagyobbrészt feltehetően régiós tőkekivonás áll, ugyanis a régió fontosabb devizáinál szintén érdemi gyengülés figyelhető meg az euróval szemben. Az elmúlt napokban egyre intenzívebb jelek mutatkoztak arra, hogy a befektetők kockázatvállalási hajlandósága a feltörekvő piaci devizákkal szemben csökken, ez az árfolyamok fokozatos gyengülésében öltött testet.
eurhufcomp 

Az alábbi ábrán jól látható, hogy hasonló szinten utoljára tavaly szeptemberben állt a forint/euró kurzus. 
Az alábbi táblázatban jól látható, hogy az elmúlt egy hétben valamennyi régiós fontosabb deviza gyengült az euróhoz képest, a legnagyobb elmozdulás a szlovák korona/euró relációban következett be. A forint csupán mérsékelt, 1.1%-os leértékelődést mutat egy hét leforgása alatt a tegnapi záróértéket figyelembe véve.

Tegnap a cseh belpolitikai bizonytalanság tovább erősítette a korona gyengülését, mely napközben áttörte a március végi csúcsot jelentő 30.20-as szintet, és január vége óta a legmagasabb, 30.25-ös szinten állapodott meg a nap végére.
A szlovák koronára tegnap jelentős eladói nyomás nehezedett: napközben 2%-os mínuszban is járt az euróval szembeni kurzus, zárásra 1.2%-os gyengülést mutatott az árfolyam. Különösebb belgazdasági magyarázat nem áll a korona március eleje óta bekövetkezett több mint 5%-os gyengülése mögött. A feltörekvő piacok kedvezőtlenebb megítélése, régiós bizonytalanság és ezzel kapcsolatos tőkekivonás állhat magyarázatként a folyamatok mögött.
A március 10-én megindult első régiós tőkekivonási hullám óta a forint mintegy 3.3%-kal, a cseh korona mintegy 2.8%-kal, a lengyel zloty mintegy 7.6%-kal, a szlovák korona kb. 5.8%-kal gyengült az euróhoz képest.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2005.03.10 12:56
Micsoda reggel a közép-európai devizáknál - technikai célárfolyamok
Érdemes áttekinteni a régiós devizák euróval szembeni árfolyammozgását az elmúlt hónapokat figyelembe véve.











