Az EU költségvetés méretének szignifikáns csökkentését javasolhatja Nagy-Britannia, az EU soros elnöke. Mivel a mezőgazdasági támogatások korlátozása különösen érzékeny kérdés, emiatt az uniós transzferek képezhetik azt a területet, ahol a britek vágnának. Ez az újonnan csatlakozott országokat, így hazánkat is negatívan érintené a korábbi elképzelésekhez képest.
Jelenleg a 2007-2013-ra szóló uniós költségvetés bevételét 871 mrd euróra tervezik, mely a közösségi GDP 1.06%-át tenné ki. Ezt a 25-ből 20 ország el is fogadta, ugyanakkor Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország, Spanyolország és Finnország nem. A korábbi tervezetben a legnagyobb vitát a brit visszatérítés mértéke és a mezőgazdasági támogatások javasolt reformja váltotta ki.
Tony Blair miniszterelnök a következő hetekben kétoldalú tárgyalásokat folytat az uniós országok vezetőivel, hogy a megállapodást a december 15-16-ra tervezett brüsszeli EU-csúcson meg lehessen kötni. A héten pénteken találkoznak Budapesten a visegrádi országok (V4) miniszterelnökei, ugyanekkor Tony Blair is ide látogat az említett célból.
Némi kompromisszumra a britek is hajlandónak tűnnek a visszatérítés mértékének korlátozásában, ugyanakkor kérdéses, hogy ezt a többi ország elegendőnek tartja-e majd. A brit visszatérítés oka, hogy a befizetésekhez képest az ország a többi államhoz képest viszonylag alacsony mezőgazdasági támogatásban részesül.
A pontos brit javaslat nem ismert, de a kiadásokat az egész büdzsé szűkítése miatt szintén csökkenteni kell. A legnagyobb tételt kitevő mezőgazdasági támogatásokhoz nehéz hozzányúlni, emiatt a második legnagyobb kiadási tételnél, az egyéb szövetségi transzfereknél kerülhet sor korlátozásra. Ez a legszegényebb régiók felzárkóztatását érintő forrásokat jelenti, mely az újonnan csatlakozott országokat, így hazánkat is hangsúlyosan érinti. A lengyel miniszterelnök már jelezte, hogy nem hajlandó olyan megállapodásba belemenni, ami Lengyolország számára kedvezőtlen kimenettel járna. Kazimierz Marcinkiewicz kormányfő szerint a rossznál a későbbi döntés is jobb.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha 2007-re nem lesz elfogadott költségvetés, akkor a 2006-os számokkal és leosztási arányokkal folytatódik az uniós költségvetés. Ebben az esetben a most csatlakozott 10 új ország egy normál költségvetésben garantáltnál lényegesen kevesebb uniós pénzt kaphatna. Emiatt hangsúlyozza pl. hazánk is, hogy a kompromisszumos megállapodás is jobb a semmilyennél. A magyar fél korábban egy 3 éves ajánlattal is élt, mely átmeneti megoldást jelentett volna a sikertelen tárgyalások esetére.








