A beiratkozás napján utasítottak el egy kismamát egy hazai egyetemtől annak ellenére, hogy felvételt nyert. Az egyetem arra hivatkozott, hogy túl sok GYES-en lévő hallgató jelentkezett, ami lehetetlenné teszi az oktatás finanszírozását - írja az edupress.hu
Egy kismama szakfordítói diplomát szeretett volna szerezni a GYES évi alatt, hogy utána otthon végezhető munkája legyen a gyerekek mellett. A képzés ingyenes lenne számára, de az egyetemek nem látják szívesen, mivel az ingyenes képzésre szánt források nem érkeztek meg a számlájukra
Az elutasítás Stark Antal, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára szerint, egyedi eset lehet. Hiszen a kismamák, ugyanazt a normatív támogatást kapják meg, mint az államilag finanszírozott társaik. Ez attól függően, hogy főiskoláról, vagy egyetemről van-e szó, és milyen képzést kap a hallgató évi 200 ezer forinttól 700 ezer forintig terjedhet. Mivel a kismamák döntően humán területen szeretnének tanulni, ott ez átlagosan évi 150 ezer forint normatív támogatást jelent.
Pénzhiány akkor merülhet fel, ha a meghirdetett képzésre kevesen jelentkeznek, így magasabb térítési díjat kénytelen szedni az oktatási intézmény - tette hozzá Stark Antal.
HR BLOGGER
legacykft | 2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli | 2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor | 2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 13. 19:04

Pénzcentrum | 2026. január 13. 18:43

Agrárszektor | 2026. január 13. 19:29





