Alkotmányellenes, ha a dolgozó nem pihen

Pénzcentrum
2007. január 11. 10:30

Alkotmányellenes ezentúl, ha a munkaadók - a cég gazdasági érdekére hivatkozva - nem a tárgyévben adják ki a dolgozók szabadságát. Az Alkotmánybíróság áprilistól hatályos rendelkezése értelmében a tavalyi szabadnapokat március végéig kötelező kiadni - írja a Magyar Hírlap.

Az Alkotmánybíróság még tavaly decemberben megsemmisítette a munka törvénykönyvének azon passzusát, amely lehetővé tette, hogy az alkalmazottak tárgyévi szabadságának kiadását a cégek - gazdasági érdekükre hivatkozva - a következő év június 30-ig húzzák el. A bírói fórum azt a passzust is alkotmányellenesnek találta, amely szerint kollektív szerződésben ennél is hosszabb időre tolják ki a szabadság kiadását.

A március 31-től hatályos döntés szerint az elmúlt hét évben alkotmányellenesen korlátozták a fizetett szabadsághoz, a pihenéshez való jogot.

A pihenéshez való jogot az alkotmány biztosítja, s annak része a fizetett szabadság. A szabadságot fő szabályként az adott évben kell kiadni a munkavállalónak, ám 1999 előtt volt arra lehetőség, hogy a ki nem vett szabadnapokat - a munkaadó "különösen fontos gazdasági érdekére" figyelve a következő év januárjában adják ki a munkavállalóknak. A munkaügyi ellenőrzések tapasztalatai szerint ezt a szabályozást sok esetben megszegték a munkáltatók, ezért 1999-től olyan módosítás lépett életbe, amely meghosszabbította azt a határidőt. Az Alkotmánybíróság hét év után ezt megsemmisítette, mondván, a pihenéshez való alkotmányos jogot nem lehet korlátozni a munkaadó gazdasági érdekeire hivatkozva.

A szabadságokat pénzzel nem lehet megváltani. Tovább él azonban az rendelkezés, hogy a munkavállaló betegsége esetén a szabadságot a következő évben is ki lehet adni.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29