-7 °C Budapest

Nincs mese - ki kell adni a szabadságot!

Pénzcentrum
2007. február 27. 09:30

Múlt év végén került megsemmisítésre a Munka törvénykönyvének az a rendelkezése, amely szerint a munkáltatónak lehetősége nyílott arra, hogy az alkalmazottak éves szabadságának kiadását kivételes gazdasági érdekre hivatkozva a következő év júliusáig, illetve kollektív szerződés esetén akár év végéig elhúzza - írja a Napi Gazdaság.

Az Alkotmánybíróság március végéig adott határidőt az Országgyűlésnek a szigorításra. A kormány múlt hét pénteken nyújtotta be a módosítási javaslatot, melyet a parlament tegnapi döntése értelmében sürgősséggel tárgyalnak.

A javaslat szerint a rendes szabadság maximum negyedét lehet az esedékesség évét követően kiadni, azonban a csúsztatás csak akkor engedett, ha azt kivételesen fontos gazdasági érdek indokolja. Ez a munkaszervezéstől független minden olyan körülmény, amely a teljes szabadság kiadása esetén a munkáltató gazdálkodását hátrányosan befolyásolná. Geiger Éva, a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének szakértője szerint ebbe a kategóriába az is belefér, ha a cég váratlan megrendelést kap.

A javaslat alapján a rendes szabadság negyedénél többet is át lehet tolni a következő évre, amennyiben az a munkáltatót súlyosan érintő ok miatt szükséges. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint azonban a kivételes gazdasági érdek meghatározása még mindig nem megfelelő az alkotmányossági elvárásoknak.

Az idénről bent maradt szabadságokat általános esetben tehát március 31-ig, kollektív szerződés esetén június 30-ig kell kiadni. Az új rendelkezéseket először a 2007-es évre járó szabadság kiadásakor kell először alkalmazni. Az esetlegesen tavalyról bent maradt napokat még június 30-ig kell kiadni, Geiger szerint ez nem jelenthet problémát a cégeknek.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A munkáltatóknak nem sikerült kiharcolni, hogy a munkavállaló felkérhesse őket a szabadság egy részének csúsztatására. Sem a kormány, sem a szakszervezet nem támogatta azt a javaslatot, hogy a bent ragadt szabadságot a dolgozó kérésére készpénzben továbbíthassa a cég. Ez továbbra is csak akkor lehetséges, ha évközi munkahelyváltás történik. A szakszervezetek javaslata, hogy elháríthatatlan családi okok esetén legalább 3 nap szabadságot vehessenek ki a munkavállalók előzetes bejelentés nélkül, nem került bele a javaslatba.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?