Hazánkban az idei évben közel 1 százalékponttal nagyobb béremelést történt, mint amekkorát a vállalatok terveztek. Ez a jelenség azonban a régióban szinte általános, Ausztria kivétel a szomszédos országok mindegyikében az előirányzottnál nagyobb mértékben növekedtek a bérek - olvasható a Világgazdaságban.
A Hewitt Associates által készített felmérés 6 ország 300 vállalatának bérezési gyakorlatát vizsgálta. A felmérés tanulsága szerint a legnagyobb mértékben az adminisztrációs területen dolgozók és a középvezetők fizetése nőtt.
A bérek alakulásában az egyéni teljesítményen kívül fontos szerepet játszik a GDP-bővülés, a megélhetési költségek változása, illetve egyéb vállalat specifikus tényezők. Így például a felmérés rávilágít arra, hogy a 100-250 millió eurós árbevételű, illetve a 100 főnél több főt foglalkoztató vállalatok munkatársai számíthatnak a legnagyobb bérnövekedésre. A két vállalatcsoport között pedig a legkisebb eltérés a felsővezetői szegmensben van.
A 2008-ra vonatkozó előrejelzések szerint a bérek emelkedése elmarad majd az idei évben jellemzőtől, a növekedés mértéke 6,5 -7,4 százalék körül mozog majd.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bérnövekmény nagyban függ attól is, hogy a vállalat melyik ágazatban tevékenykedik, így például a gyártás/termelésben dolgozók esetében a bérek növekedése minden szervezeti szinten alul maradt a szolgáltatási szektorban elért béremelkedéshez képest. Ez alól egyetlen kivételt a fizikai dolgozók jelentenek.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







