Magyarországon az IT-ágazat mellett a bank- és pénzügyi szektorban, valamint a gyógyszer- és autóiparban a legmagasabbak a fizetések a HayGroup Menedzsment Tanácsadók Kft. legfrissebb adatai szerint.
A felmérésben 315 vállalat több mint 300 ezer munkavállalójának béradatát vizsgálták. A legnagyobb regionális különbségek a főváros és a keleti országrész között rajzolódnak ki, ahol egyes munkakörökben 25%-os bérdifferencia is lehet. A keleti és nyugati országrész között átlagosan 10-11%-os a jövedelemkülönbség.
A vállalatok adatai azt mutatják, hogy idén átlagosan 6,5%-kal emelték a béreket, jövőre pedig 5,5-6%-os emelést terveznek.
A béren kívüli juttatások terén számottevői fellendülés tapasztalható: tavaly a cégek egy dolgozó cafetériajuttatására 170-180 ezer forintot szántak, míg idénre 190-230 ezer forintos magasságba szökött fel ez az összeg.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







