Az elmúlt éjszaka során két helyszínen összesen csaknem 29 millió forint értékben foglaltak le hamis márkajelzésű bőrkabátokat és magyar adójegy nélküli cigarettát a vámosok.
A Vám- és Pénzügyőrség Mélységi Ellenőrző Csoportjának járőrei a hegyeshalmi határátkelőhely kilépő oldalán ellenőriztek egy olasz rendszámú tehergépkocsit. A gépjármű román sofőrje a vámosok kérdésére, hogy van-e nála cigaretta, illetve szeszesital, nemleges választ adott, valamint elmondta, hogy Romániából Olaszországba szállít ruházati termékeket. A pénzügyőrök a tételes áruvizsgálat mellett döntöttek, amelynek során a csomagtérben - a különféle egyéb ruházati termékeken túl - több kartonban és műanyag táskában mindegy 300 darab Davidson-Motor E HD/US 1915 feliratú bőrmellényt és bőrkabát találtak, amelyeket a sofőr nem ismert el magáénak, eredetükről igazolást nem tudott bemutatni.
A ruházati termékek a vásárló megtévesztésére alkalmas hamisítványok. A csaknem 17 millió forint értékű kabátokat, mellényeket a Vám- és Pénzügyőrség lefoglalta, a sofőr ellen pedig áru hamis megjelölése bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.
A pénzügyőrök ugyanezen az éjszakán Hajdú-Bihar megyében is eredményesen dolgoztak.
A vámnyomozók egy nyíradonyi ingatlanon tartottak házkutatást. Az ingatlan területén álló személygépkocsiban 3500 doboz, az egyik melléképületben pedig további 26 ezer doboz ukrán zárjeggyel ellátott cigarettát találtak. A tulajdonos a dohányáruk származását, illetve adózott voltát nem tudta igazolni, azonban elismerte, hogy az árut ismeretlen személyektől vásárolta.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A vámosok a mintegy 14 millió forint értékű cigarettát lefoglalták és jövedéki orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak az ingatlan tulajdonosa ellen.








