-10 °C Budapest

Több pénz van a pénztárcánkban

Pénzcentrum
2007. december 19. 09:58

2007. január és október között az öt főnél többet foglalkoztató vállalkozások, valamint a költségvetési intézmények esetében átlagosan 2 millió 769 ezer fő volt az alkalmazásban állók létszáma. Az év tizedik hónapjában május óta először emelkedett a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak létszáma - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.


A foglalkoztatottak létszámában bekövetkezett 6 327 fős emelkedés a versenyszférában bekövetkezett emelkedésnek köszönhető, a költségvetési szférában tovább csökkent az alkalmazottak száma.

A nettó átlagkereseteket tekintetében emelkedést lehetett tapasztalni szeptemberhez képest, mind két szektorban. A vállalkozások esetében azonban az előző év azonos időszakához képest 5,9 százalékra mérséklődött az emelkedés üteme. Októberben a versenyszférában dolgozók átlagosan havi nettó 110 005 forintot kereshettek, míg a költségvetésben (ahol szintén emelkedett a jövedelem éves és havi szinten is) 119 856 forintot.


A reálbérek csökkenésének üteme ugyan mérséklődött az előző hónaphoz képest, azonban a 8,1 százalékos infláció mellett még mindig 5,2 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához képest. Hogy miért fontos a reálbéreket vizsgálni? Ez az a termékmennyiség, amelyet adott munka elvégzéséért kapott pénzünkért vásárolhatunk.


A KSH szerint a nettó keresetek alacsony emelkedésében szerepet játszott az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék 2006. szeptemberi, valamint az egészségbiztosítási járulék januárban történt emelése.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bruttó keresetek tekintetében az átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az építőiparban (17,0%), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások (11,9%), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (10,2%) a kereskedelem, javítás (10,1%) gazdasági ágakban.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29