-6 °C Budapest

Céges autót magáncélra? Nagyobb az engedékenység...

Pénzcentrum
2008. január 3. 08:15

A Hewitt átfogó kompenzációs kutatása arról tanúskodik, hogy a tavalyi évben is a vállalati gépkocsi, a mobiltelefon és az étkezési hozzájárulás volt a leggyakrabban alkalmazott fix juttatás - írja a Világgazdaság.

A felmérésből kiderül, hogy bár a vállalatok körében továbbra is a céges autó számít a legnépszerűbb juttatásnak, megpróbálnak ennek a költségein oly módon faragni, hogy szűkebbre veszik az autók megvásárlására fordítható keretet. Tavaly a felsővezetők csupán 15, a középvezetők 5 százaléka élvezhette a luxusfelszereltség adta kényelmet, a többségnek azonban be kellett érnie középkategóriás járművekkel.

A vállalatok kétharmada a munkakör alapján választja ki, hogy egy-egy dolgozó kaphat-e céges kocsit, a megkérdezett több mint 100, átlagos 7 milliárd forintos árbevételű cég felénél pedig a szervezeti szint is befolyásolja a döntést.

Míg az autóválasztás esetében kedvezőtlenül módosultak a feltételek (a cégek többsége nem enged szabad választást a típust illetően), addig a magánhasználattal kapcsolatban engedékenyebbek lettek a vállalatok. Bakos Réka, a Hewitt javadalmazási felmérésekért felelős tanácsadója a Világgazdaságnak elmondta, hogy 2007-ben a cégek háromnegyede tette már lehetővé a céges autó magáncélra való használatát, bár többük bizonyos formában korlátot szab annak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?