-2 °C Budapest

Átírnák a munka törvénykönyvét

Pénzcentrum
2008. június 17. 09:30

Nem lehet tovább halasztani a törvényi szabályozás hozzáillesztése a munka világában történt változásokhoz. Ennek megfelelően a munka törvénykönyvének felülvizsgálatán dolgozó szakemberek új, egységes szerkezetű törvény tervezetén dolgoznak - írja a Népszabadság.

A normaszöveg előre láthatóan őszre készül el, s a felülvizsgálaton dolgozó hat munkajogász reményei szerint vitaanyagként szolgál majd.

Az utóbbi évtizedben a törvény számos ponton módosult, azonban a jogalkotó nem azokat a technológiai, gazdasági folyamatokat, melyek alapjaiban megváltoztatták a foglalkoztatás, illetve a munkavállalás környezetét. Kiss György egyetemi tanár szerint a módosítás azért is aktuális, mert az új polgári törvénykönyv is hamarosan hatályba lép, így elkerülhetetlen a polgári jog és a munkajog egymáshoz való viszonyának tisztázása.

A normaszöveg alkotói a jelenleginél nagyobb szerepet szánnak a munkavállalói érdekképviseletek és a munkáltatók közötti megállapodásoknak. A javaslat sikere azon múlik, hogy lehet-e az egyes területek között megfelelő egyensúlyt kialakítani. Ilyen a vállalkozás szabadsága, az ehhez kapcsolódóan a foglalkoztatás rugalmassága, valamint a munkavállaló egzisztenciális érdekeinek védelme, a szociális biztonság fenntartása.

A szakemberek idejét múltnak, s a vállalkozási szabadság korlátjának tartják, hogy nincs differenciált szabályozás, vagyis, hogy ágazattól és mérettől függetlenül ugyanazok a kötelezettségek hárulnak minden munkaadóra. A hatályos munka törvénykönyve nagyvállalati modellre készült, ugyanakkor a cégstruktúra ennél már sokkal összetettebb. A többrétegű szabályozást indokolja az atipikus foglalkoztatási, munkavállalási módozatok terjedése is. A törvény ráadásul az ezek által kiváltott problémákra sem ad választ.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Fokozott mértékben kell figyelni az uniós munkajogra, amely szintén alapvető változásokon megy keresztül, teszi hozzá Kiss, aki elengedhetetlennek tartja a retrószabályok kiszűrését. Van olyan rendelkezés, amely 1951 óta hatályos, ilyen például a kiküldetésre vonatkozó szabály.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?