-2 °C Budapest

Akik dolgozni indultak, de sohasem tértek haza

2009. május 19. 16:02

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség közzétette az idei év első negyedévében bekövetkezett munkabalesetekről készített statisztikáit. Az első három hónapban a feldolgozott jegyzőkönyvek alapján 3 613 munkabaleset történt, ebből 28 halálos kimenetelű volt.

Munkabalesetnek nevezzük azt a balesetet, amely a munkavállalót szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétől és időpontjától és a munkavállaló közrehatásának mértékétől függetlenül.

Forrás: OMMF

Súlyos munkahelyi balesetnek minősülnek, amely a sérült halálát vagy maradandó károsodását okozzák, de ide sorolják az érzékszervek elvesztését, az életveszélyes sérüléseket, a csonkolást, a beszélőképesség elvesztését, a bénulást és a torzulást okozó baleseteket is.

Forrás: OMMF

Négy évvel ezelőtt hazánkban még több mint ötezer munkabalesetet regisztráltak az év hasonló időszakában, három évvel ezelőtt pedig 36 munkabaleset végződött halállal. Az idei évre ezek a számok 3613-ra, illetve 28-ra mérséklődtek.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?