-2 °C Budapest

Kétórás vasutassztrájk ma 10-től

Pénzcentrum
2009. október 27. 09:02

Az öt vasúti szakszervezet kedden 10 és 12 óra között figyelmeztető sztrájkot tart. A szakszervezetek a vasút átszervezése, a mellékvonalak bezárása ellen tiltakoznak -írja az Index.

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak kedden délelőtt 10 és 12 óra között a vasúton a mellékvonalak bezárása ellen. Öt vasúti szakszervezet egyezett meg erről hétfőn, miután ezúttal sem sikerült megegyezniük az úgynevezett kollektív munkaügyi vitában a vasút átszervezéséről.

A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete azért kezdeményezett közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítja, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják a helyközi közösségi közlekedés tervezett átalakítását és a mellékvonalak tervezett bezárását.

A GYSEV vonalait is érinti a figyelmeztető sztrájk. A vasúttársaság közleménye szerint kedden délelőtt várhatóan nem indulnak el a vonatok a GYSEV állomásairól és megállóhelyeiről, az úton lévő járatok azonban minden esetben befutnak a legközelebbi állomásra.

A cikk folytatódik, kattints!

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 14:32