-5 °C Budapest

Kiderült: ennyit keresnek a HR-esek

Pénzcentrum
2010. február 8. 11:02

Egy HR menedzser szerint félreértésre adhat okot egy felmérés, mivel nem taglalja munkakörönként a HR-esek fizetéseit, így az nem pontos. Egy nemzetközi cég HR vezetője viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy eléggé heterogén a személyzetisek fizetése.

Nem kifejezetten kiegyensúlyozott a munka világa, ezt egyre gyakrabban tapasztalni, főleg, amióta a válság kitört. Egy alkalmazottnak, álláskeresőnek szinte kötelező arról vallania, mikor kíván gyereket vállalni, házas-e, hány éves stb, - hiába tiltja a törvény -, mint ahogy az is mindennapos, hogy személyiségtesztet tolnak eléjük, hogy a cégek megbizonyosodhassanak arról, jó "lóra" tesznek-e, megtalálták-e a megfelelő embert. Azt azonban homály fedi, hogy a kérdező, a HR vezető, toborzási specialista mennyiért végzi munkáját.

Tabu a fizetés

Így foglalhatnánk össze, hogyan reagáltak portálunk körkérdésére a HR vezetők. A személyzeti igazgatók tiltakoztak, hogy kiadják saját, vagy éppen kollégáik fizetését, de volt aki kritizálta az egyik felmérés pontosságát, módszerét, hogy aztán - ígérete ellenére - ugyanúgy "lapítson", ahogy a többiek. Magyarországon ugyanis még mindig él az a cégpolitika, hogy a dolgozók jobb, ha nem tudják, mennyit keresnek kollégáik, azt pedig végképp, mennyit a főnökeik, főleg ha a HR igazgatóról, menedzserről, toborzási specialistáról van szó, akik mindkét fél érdekeit védik. Az álláskeresőknek, levadászott HR szakembereknek azonban pontosan be kell határolniuk fizetési elvárásaikat. De hogyan tegyék mindezt, ha nincs mihez viszonyítani?

A cikk folytatódik, kattints!

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?