14 °C Budapest

Pótfelvételi: 12,5 ezren még várakoznak

2010. augusztus 19. 10:02

Összesen 12500 diák adta be jelentkezését valamelyik hazai felsőoktatási intézménybe az idei pótfelvételi időszakban. Közülük várhatóan nyolc-tízezren jutnak majd be a kiválasztott szakra - mondta az InfoRádiónak Szövényi Zsolt, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatási osztályvezetője.

Augusztus 10-ig 12500 adták be jelentkezésüket valamelyik felsőoktatási intézmény pótfelvételijére, s közülük 8-10 ezer jelentkezőt vesznek majd fel - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatási osztályvezetője.

Szövényi Zsolt hozzátette: a részidős, esti és levelezős képzéseknél a korábbi csökkenéshez képest most növekvő tendencia mutatkozik. Főleg azok a hallgatók jelentkeztek pótfelvételire, akik már dolgoznak, vagy a második diplomájukat akarják megszerezni a jobb elhelyezkedés érdekében, vagyis a pótfelvételi szakválasztásánál a munkaerőpiac hatása jobban érzékelhető.

Az osztályvezető szerint a pótfelvételinél a természettudományi és mérnöki karok esetében magasabb lesz a jelentkezés, mint az első körös, nappali jelentkezéseknél, ahol a művészeti területek és a jogászképzés preferenciája érzékelhető.

A pótfelvételi ponthatárait augusztus 27-én húzzák meg, a felsőoktatási intézmények ezután küldik ki a felvételről vagy elutasításról szóló határozatot a jelentkezőknek.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?