Miközben 120 milliárd forintot von ki a kormány az egészségbiztosító költségvetéséből, titok övezi a közel 105 milliárdos járulékkal tartozók körét. Bár hat év alatt megduplázódott az állam hozzájárulása az egészségügy működéséhez, mégis eladósodott az ágazat, elkerülhetetlen a gyógyítási alapcsomag meghatározása- írja a Világgazdaság.
Közel 105 milliárd forint az Egészségbiztosítási Alap (EA) járulékának kinnlevősége, de az adózás rendjéről szóló törvény nem teszi lehetővé a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), hogy közzétegye az adósok listáját.
Ez Rolek Ferencet, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnökét is meglepte. Annál inkább, mert a jelentős összeggel tartozó adóhátralékosok listája mindenki számára elérhető a NAV honlapján; ugyanígy kellene eljárni a járuléknál is, hiszen mindkettő közpénz - mondta a Világgazdaságnak. Egyébként azt gyanítja, hogy a kétféle adóskör fedheti egymást. Ez a véleménye a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnökének is. Csiba Gábor úgy fogalmazott: a nyilvánosság növelhetné a járulékfizetési hajlandóságot, amire nagy szükségük lenne az EA-ból gazdálkodó kórházaknak, szakrendelőknek.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







