-8 °C Budapest

Így emelkednek a bérek jövőre

MTI
2011. október 7. 11:09

A magyarországi cégek átlagosan 3,8 százalékos béremelést terveznek jövőre egy friss felmérés szerint - derült ki csütörtökön Budapesten a HR-vezetők országos konferenciáján. Az előirányzott fizetésemelés messze elmarad a kormány által általánosan elvárt 5 százaléktól.

A Napi Gazdaság rendezvényén Dara Péter, a kutatást végző egyik cég ügyvezető igazgatója elmondta: kutatásuk során közel 300 cég felsővezetőjét és HR-munkatársát kérdezték meg arról, hogy mit terveznek 2012-ben. Hozzáfűzte: minden régióból vettek részt a felmérésben, és a megkérdezett cégek 48 százaléka tisztán külföldi, 38 százaléka pedig magyar tulajdonú volt.

Dara Péter az eredményekről beszámolva hangsúlyozta: a megkérdezett cégek 42 százaléka az idei évet az eredmények szempontjából átlagosnak tekinti, de 39 százalék szerint rossz évet zár a cég 2011-ben, és a megkérdezetteknek alig ötöde - 19 százaléka - nyilatkozott úgy, hogy jó évet zárnak.

A felmérésből kiderült, hogy a jövőre béremelést tervező cégek negyede szubjektív alapon dönt az emelésről, illetve annak mértékéről - ismertette az ügyvezető igazgató. A cégek 41 százaléka egységesen, minden munkavállalóra érvényesen, azonos elvek alapján dönt (ezen vállalatok 73 százaléka tervez emelést). A válaszadók 34 százaléka munkaköri szintek szerint alakítja a fizetést.

A 2012-es béremelési tervek 0,3 és 7 százalék között szóródtak, átlagosan a cégek 3,8 százalékkal tervezik növelni a béreket.

A pozíciók szerinti bontást ismertetve Dara Péter elmondta: a felsővezetők bérét átlagosan 3,7, a középvezetőkét 3,5, a diplomásokét 4,2, az ügyviteli munkakörökben dolgozók bérét pedig 4 százalékkal tervezik emelni a megkérdezett cégek. Hozzáfűzte: a szakmunkások bére 5,2, míg a segédmunkásoké 4,8 százalékkal emelkedne átlagosan 2012-ben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az átlagos béremelési tervek jócskán elmaradnak a kormány által általánosan elvárt 5 százaléktól. A tervezett adóváltoztatási elképzelések (szuperbruttó eltörlés, adójóváírás kivezetése) mellett pedig az alacsonyabb kereseti kategóriákban 10 százalékos béremelésre is szükség lenne ahhoz, hogy ne csökkenjenek a nettó keresetek.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?