Túl nagy terhet jelent a civil szervezeteknek a béremelés

2012. január 23. 09:33

Komoly terhet jelent a civil szervezetek számára az idei 5 százalékos elvárt béremelésről szóló ormányrendelet betartása, többen mentességet szeretnének - írja a Magyar Nemzet. Sokaknak az állami pályázat sem segít.

Kovács Melinda, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége ügyvezető igazgatója szerint már tavaly több embert elbocsátottak, és felszámolták támogatói irodájukat, s amennyiben újabb dolgozóktól kell megválniuk, a szervezet működése kerül veszélybe. Úgy vélte: alapvető fontosságú lenne azon civil szervezetek megsegítése, amelyek az egyébként is romló szociális helyzetben lévő embereknek nyújtanak szolgáltatást, ahogyan erre a kormányrendelet a hasonló feladatot ellátó egyházak esetében gondol is, megadja a mentességet.

A Siketvakok Országos Egyesületének ügyvezetője, Kedves Éva a lapnak úgy nyilatkozott: az elvárt béremelés teljesítéséhez igénybe vehető állami támogatásra szóló pályázat nem nyújt megoldást, mert a teljes béremelés összegére nem lehet pályázni.

A szenvedélybetegeket segítő Kiút Közhasznú Alapítvány szerint is bajban van a legtöbb szervezet, hiszen a gazdasági válság miatt csökkenő állami támogatások következtében az eddigi bérek kifizetése is nehézséget jelentett.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 26. 06:03
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom