Több dolgozójától is óriási összegeket követel a BKV. Van olyan dolgozó, akin összesen mintegy 400 ezer forintot akar behajtani a cég. Három évre visszamenőleg követeli a közlekedési vállalat alkalmazottjaiktól a most kiszámlázott telefondíjakat. Az alkalmazottak közül sokan banki átutalásokkal tudnák bizonyítani, hogy jogtalan a követelés, viszont még többen vannak, akik nem őrizték meg a befizetett csekkeket- írja a Blikk.
A lap beszámolója szerint a botrány akkor robbant ki, amikor a BKV telefonszolgáltatót váltott. Az eddigi telefontársaság a végső elszámoláskor tetemes hátralék megfizetését kérte, mely összeget a BKV továbbhárította alkalmazottjaira.
"Ez teljes jogi képtelenség. Már csak azért is, mert egy év után az ilyen tartozást nem lehet behajtani, és a dolgozók közül többen bizonyítani tudják, hogy nincs tartozásuk. Akkor pedig valamilyen számlázási hibáról lehet szó. Ha kell, perelni fogunk. Eddig 150-en jelezték, hogy csatlakoznak a pertársasághoz " - tudatta a lappal Kolák András, szakszervezeti vezető.
A Blikk úgy tudja, hogy a cégen és a telefontársaságon belül is vizsgálat indult, ami alatt felfüggesztették a behajtásokat.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







