A keretösszeg megemelésével újra megnyílik a lehetőség a társasházak előtt: a kormány 4,1 milliárd forinttal toldotta meg a fűtési költségmegosztók felszerelését támogató programot.
Az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást vonja össze az egyszerűbb igénylés és a gyors segítségnyújtás érdekében az erről szóló javaslat - mondta ismertetőjében az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.
Soltész Miklós a parlament keddi ülésén az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokról szóló előterjesztés általános vitájában kifejtette: az átmeneti segélyt, a temetési segélyt, valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást egységesíti a javaslat, amely rögzíti azt a jövedelemhatárt is, amely a jogosultsághoz kötődik.
Ezt egy főre az önkormányzatok nem határozhatják meg a mindenkori nyugdíjminimum 130 százalékánál, azaz jelenleg 30 ezer 50 forintnál alacsonyabb összegben - tette hozzá. Közölte azt is: a juttatás természetben is nyújtható, de akár tanszerre vagy tandíjra is fordítható.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







