-2 °C Budapest

Pont kerülhet a szabadságolásos ügy végére

Pénzcentrum
2013. június 13. 15:38

Egy héten belül másodjára tart ülést az Országgyűlés pénteken. A képviselők a hétfői és keddi ülésnapok után ezúttal is hosszasan szavazhatnak, azonban várhatóan csak egy javaslatot öntenek végső formába, eltörölve azt az év elején hozott szabályozást, amely bizonyos hónapokban keresetcsökkenést okozott a szabadságon lévő munkavállalóknak.

A Ház ülése reggel 9 óra 30 perckor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően az Országgyűlés határozathozatalokkal folytatja munkáját.

A képviselők - az előzetes napirend alapján - egyetlen zárószavazást tartanak. Ebben a távolléti díj számításán javíthatnak egy év elején hozott módosítást felülírva, amely több hónapban is a szokásosnál kisebb munkabért eredményezett a szabadságon lévő munkavállalóknak azáltal, hogy a távolléti díj számítását a hónap, illetve a szabadság hosszától tette függővé.

Már januárban tudni lehetett, ígéret már februárban volt

Januárban nagy port kavart a szabadságszámítás változtatása, mivel az egyes hónapok hosszától függően jól vagy rosszabbul jártak volna a munkavállalók, ha szabadságra mennek. Munkajogászok már egyenesen úgy fogalmaztak, alapjogot sért a szabályozás. A minisztérium meg is ígérte még februárban, hogy visszacsinálják a számítást a törvényben.

A benyújtott törvénymódosító javaslat azonban csak május közepén jelent meg, és közel egy hónapra rá az utolsó ülések egyikén ma szavazhat róla a parlament. Különben megmaradna őszre.

A többi ügy gyorsabban halad

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fennmaradó határozathozatalok során már benyújtott, az általános vitán átesett törvényjavaslatokon változtathat az Országgyűlés. Szavazás várható például a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alá vonó kormányzati előterjesztéshez, valamint az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő változtatásokhoz benyújtott módosító javaslatokról. A képviselők emellett a szippantott szennyvíz díjának 10 százalékos csökkentéséről rendelkező kormányzati indítványt is átírhatják.

A szavazásokat követően két korábban tárgyalni kezdett javaslat, köztük a szociális temetkezés intézményét bevezetését javasoló indítvány részletes vitája várható.

Az Országgyűlés honlapján elérhető ülésterv alapján a Ház a pénteki ülés után jövő hét hétfőn és pénteken ül össze utoljára - nyári rendkívüli ülésszak keretében - a szünet előtt.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 10:32