A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Ismét levetkőzik a nyuszis magazinnak Gáspár győző felesége. Bea asszony 3 milliót keres majd a fotósorozattal, az ígéretek szerint azonban a pénzt a család adótartozására költik majd.
Közel negyvenévesen másodszor is levetkőzik. Bár férje, Győzike szerint nem elég vékony, szülei pedig bűnnek tartják a pucérkodást, senki sem állíthatja meg a kétgyermekes édesanyát.
A showman döntésén egyáltalán nincs mit csodálkozni, ha a dolog anyagi oldalát is figyelembe vesszük. A Bors információi szerint a Playboy hárommillió forintot fizet majd Bea asszonynak a vetkőzésért, amit nem a plázában fog elkölteni Evelin és Virág anyukája.
"Nekünk most minden egyes forint számít, így végre ki tudom majd fizetni az adótartozásunkat. Büszke vagyok Beára, hogy felkérték a Playboy címlapjára! Egyszer már volt a CKM- ben és akkor is nagyon észbontóan nézett ki" - idézte a lap a férjet.
Tízmilliárdokkal tartozunk az államnak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2013-as, második negyedéves összesített adóslistáján szereplő cégek legalább 184 milliárddal, a magánszemélyek 41 milliárddal tartoznak az államnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A második negyedévre vonatkozó adatok szerint - az előző negyedévhez hasonlóan - valamivel több mint 1800 vállalkozás került fel a feketelistára, míg magánszemélyből és egyéni vállalkozóból közel 200-al többen, összesen 4066-an szerepelnek a legnagyobb adótartozókat felsoroló listán. Amennyiben a minimális tartozást nézzük, úgy a cégek alsó hangon 183,6 milliárd, míg a magánszemélyek 40,6 milliárd adóforinttal maradtak adósok.
A listán több híresség is szerepel, köztük a volt politikus, Zuschlag János, ahogy Gáspár Győző és felesége Gáspárné Balla Beáta is. Megtalálhatjuk rajta a jó ideje elfogott milliárdos Földesi-Szabó Lászlót is, csakúgy, mint az akasztói nagyvállalkozó Stadler Józsefet.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







