-9 °C Budapest

Kiderült: így költik a pénzt a magyar celebek gyerekei

Pénzcentrum
2013. szeptember 22. 13:03

A Hajdú házaspár három- és négyéves gyermekei már most tudják, hogyan kell bánni a pénzzel. Dávid és Noémi a tolltartójában gyűjti a tízeseket, de zsebpénzt csak iskoláskorukban kaphatnak.

A szülők arra törekednek, hogy csemetéik tisztában legyenek az értékekkel, tudják, mit jelent a kemény munka és takarékoskodás. Dávid háromévesen már meg is vette az első olyan játékát, amelynek árát maga gyűjtögette össze a szülőktől kapott apróból.

Mindkettejüknek van egy külön tolltartója, amelybe a spórolt pénzüket gyűjtik - magyarázta a Borsnak Sarka Kata. - Csak aprópénzt szoktak tőlünk kapni, tízeseket, húszasokat, az elvégzett munka függvényében. Legutóbb például rendet raktak a szobájukban, amit tíz forinttal jutalmaztam - mesélte az anyuka, majd hozzátette: olykor az asztalon felejtett aprópénz is eltűnik. Szerencséjükre Noémit és Dávidot a fényes érmék sokkal jobban izgatják a papírpénznél.

Hangsúlyozta: férjével arra is odafigyelnek, hogy a gyerekeket ne az anyagiak motiválják, ha segíteni kell otthon, ezért nem jár fizetség minden rendrakás után. "Szeretném, ha a maguk szintjén megtanulnák kezelni a pénzt. A mostani vásárláskor Dávidka például nem értette, miért kell odaadnia azt a sok aprót, amit nagy nehezen gyűjtött össze. El kellett neki magyarázni, hogy a pénz erre való, össze kell gyűjteni és át kell gondolni, mire adjuk ki" - mondta.

A producer és felesége - bár fontosnak tartja, hogy a gyerekek megtanulják beosztani a pénzt - rendszeres apanázst csak később adnak majd a kicsiknek.

A 8-14 évesek havonta átlagosan 3300 forint zsebpénzt kapnak

Közel évi 32 milliárd forint zsebpénzből gazdálkodik az általános iskolás korosztály, derül ki a TakarékPont hálózat kutatásaiból, valamint Marián Béla szociológus elemzéséből. Havi 4 ezer forint az átlag, amiből még félre is tesznek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egy 2008-a felmérés kimutatta, hogy a 8-14 évesek havonta átlagosan 3300 forintot kapnak. Hasonlóan a zsebpénzből gazdálkodók arányához, nőtt azok száma is, akik a házimunkáért pénzt kapnak, valamint egyre többen vállalnak serdülőkorukban munkát. Így biztosan állítható, hogy ma Magyarországon a 8-14 éves korcsoport egészét tekintve havi 4 000 forint körüli átlag zsebpénzt kapnak ma a gyerekek, amiből kb. havi 1-2 ezer forintot tudnak és akarnak megtakarítani, vezeti le Marián Béla szociológus.

A kutató elemzéséből az is kiderül, hogy a szülői viselkedésminta valamint a támogatás - például a kiadások és bevételek nyilvántartásának vezetésére nevelés, a megtakarításra való ösztönzés - befolyással van a fiatalok gazdasági orientációjára. Azok a fiatalok, akik kapnak ilyen jellegű támogatást a szüleiktől, jobban kontrollálják kiadásaikat, inkább preferálják a gyűjtögetést a pénzköltéssel szemben, jövőorientáltak, tudatosabbak, és több a megtakarításuk. Az általános iskolások pénzköltési szokásait befolyásolja, hogy a szülők, nagyszülők nem csak adják a zsebpénzt, hanem sok esetben kontrolálják is annak felhasználását. A kutatások azt bizonyítják, hogy ennek az ellenőrző szerepnek nagyobb súlya van a pénzügyi szocializációban, mint magának a zsebpénznek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 12. 07:03