-1 °C Budapest

Érik a botrány Miskolcon: hamis szerződéssel vertek át tanárokat

Pénzcentrum
2014. március 21. 08:34

Több tanár is kisebb fizetést kap Miskolcon, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepelt - írja a Blikk.

A lap pénteki számában azt írták, a pedagógusok tavaly ősszel írták alá az új szerződésüket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (KLIK) az életpályamodell bevezetése kapcsán. Az egyik tanár elmondása szerint az általa aláírt okiraton az szerepelt, hogy egyetemi bért kap, most pedig főiskolai bér szerepel ugyanott.

A miskolci rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt nyomoz az ügyben, egyelőre ismeretlen tettes ellen - mondták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán a lapnak.

A lap úgy tudja, a nyomozók sorra hallgatják ki a pedagógusokat. Egyelőre azt akarják tisztázni, hogy kinek az utasítására, milyen célból és milyen intézményben cserélték ki az előlapokat a szerződéseken, amelyeknek egyikén-másikán még látszik, hogy újra lett kapcsozva a két papír.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?